Jegyzet: Örök emlék marad majd

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel vasárnap hajnalban – gondolom, több száz szülőtársammal együtt –, amikor leányom a szalagavató ünnepséget követő bálból, illetve diszkóból hazajött. Az ember ugyanis nem győzte követni az előző napokban mindazt a sok programot, amelyek a szalagavató ünnepség előtt feltorlódtak - M. Magyar László jegyzete. Volt többek között táncpróba, ruhapróba, hajpróba, a műsorhoz zenét kellett összeállítani, valamint fotót és videót is kellett még készíteni úgy, hogy mindez ne menjen a tanulás rovására. A szombat esti ünnepségen aztán az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Örültem annak, hogy szépek, vidámak és boldogok a gyermekek, de ha arra gondoltam, hogy a szalagtűzés annak a jele, hogy hamarosan véget érnek a középiskolai diákévek, akkor bizony elszorult a szívem.

Mi a gimnázium tornatermében rendeztük a szalagavató ünnepségünket, s ott tartottunk utána egy kis fogadást, táncolással egybekötve – s mindezt még 1976 februárjában. Nagyot változott a világ azóta, tagadhatatlan. Új szokások, hagyományok alakultak ki az elmúlt évtizedekben a középiskolások körében, s bizony ezek az újítások, változások alaposan megosztják a közvéleményt. Egyesek szerint nincs szükség ekkora felhajtásra, hiszen egy-egy nagyobb terem kibérlése is szinte már egy vagyonba kerül.

Leánya kipirult arcát és csillogó tekintetét látva, lelkes és áradozó szavait hallgatva mi mást is mondhatna egy édesapa: bár feszültséggel és anyagi kiadással is jár, azonban mindenkinek csak egyszer van szalagavatója, akkor az már olyan legyen, hogy örökre szép emlék maradjon.

- M. Magyar László -