Főtanácsnok: törölni kell a Rubik-kocka formáját ábrázoló európai uniós védjegyet

Brüsszel, Luxembourg – Az uniós bírósági főtanácsnok szerint törölni kell a Rubik-kocka formáját ábrázoló európai uniós védjegyet – tudatta közleményében a luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága szerdán.

A nem kötelező érvényű főtanácsnoki indítvány indoklásában kifejti: meg kell tagadni a lajstromozást az olyan formák esetében, amelyek alapvető jellemzői szorosan kapcsolódnak az áru fő funkciójához. Ha ezeket a jellemzőket egyetlen gazdasági szereplő számára tartanák fenn, akkor a versenytársak nem adhatnának áruiknak olyan formát, amely az áruk használatához célszerű lenne. Így a védjegyoltalom nagymértékben csökkentené a versenytársak azon lehetőségét, hogy az ugyanezen műszaki megoldást megtestesítő formákat hozhassanak forgalomba.

A közlemény arról tájékoztatott, hogy 1999-ben az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) a “háromdimenziós kirakós játékok” tekintetében közösségi térbeli védjegyként lajstromozta a Rubik-kocka formáját.

2006-ban a Simba Toys német játékgyártó cég kérelmezte az EUIPO-tól a térbeli védjegy törlését, többek között azzal az indokkal, hogy az olyan – az elforgathatóságban rejlő – műszaki megoldást tartalmaz, amely megoldás csak szabadalomként oltalmazható, védjegyként azonban nem.
A kérelmet az EUIPO elutasította, ezért a Simba Toys keresetet nyújtott be a határozat hatályon kívül helyezéséért.

A kereset az uniós törvényszék azzal utasította el, hogy a Rubik kocka formájának grafikai ábrázolása nem tartalmaz olyan műszaki megoldást, amely azt gátolná, hogy uniós védjegyoltalomban részesülhessen. A döntést a német cég megfellebbezte.

A főtanácsnok kedden nyilvánosságra hozott indítványában úgy vélte: a lajstromozással biztosított oltalom nem vonatkozhat a hasonló formájú kirakós játék minden típusára – azok működési elvétől függetlenül -, és ami a vitatott formát illeti, az oltalom nem terjedhet ki minden olyan háromdimenziós kirakós játékra, amelynek elemei egy 3x3x3-as kockát alkotnak.

Ez az érvelés ugyanis a jogosult számára azt tenné lehetővé, hogy a kizárólagos jogot az áruk olyan jellemzőire is kiterjessze, amelyek nemcsak a vitatott forma funkcióját töltik be, hanem más hasonló funkciókat is – érvelt indoklásában a főtanácsnok.

A főtanácsnok indítványa nem köti a bíróságot, ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, gyakran azonos álláspontra helyezkedik a testület a főtanácsnokkal.

– MTI –








hirdetés