Öt fontos dolog a vadászatban

A vadászok nagy társadalmában számtalan foglalkozás, szakma képviselőjét megtalálhatjuk, de még mindig elcsodálkozunk azon, ha azt halljuk, hogy a vadászat a hobbija egy római katolikus papnak vagy egy református lelkésznek. 

Megváltozott a szemlélete 

Az Újfehértón élő Papp Krisztián Sándor vállalkozást vezet lakóhelyén, a Nyírtéti Református Egyházközség lelkipásztora, szabadidejében pedig szenvedélyes vadász. 

Vajon mit jelent számára a vadászat? – tettük fel a kérdést a református lelkésznek. 

– Mindig megkérdezik tőlem, hogyan lehet a lelkészkedést a vadászattal összeegyeztetni. A vadászatot azok értik meg igazán, akik benne is vannak. Amíg nem kezdtem el vadászni, én se nagyon értettem, hogy lehet egy őzikét terítékre hozni, de egyrészt volt egy kiváló mentorom, aki bevezetett a vadászatba, másrészt, amikor megkezdtem a vadásztanfolyamot, teljesen megváltozott a szemléletem – elevenítette fel a kezdeteket Papp Krisztián Sándor. 

– A többi vadászhoz hasonlóan most már én is a vadgazdálkodás szempontjából nézem ezt az egész folyamatot. Sok vadászbarátom van, akikkel közösen megélem a vadászatot. Azt szoktuk mondani, hogy öt nagyon fontos dolog van a vadászatban: a barátság, a barátság, a barátság, a barátság, meg a barátság. Nagyon jó, ha egy ilyen közösségben tud lenni az ember. A vadászatok alkalmával feltöltődöm. Nagyon szeretek a természetben cserkelni. Nem az a legfontosabb dolog a számomra, hogy mindenképpen terítékre hozzak valamit, de ha mégis sikerül egy-egy vadat elejteni, természetesen boldog az ember. Nem lehet ezt sem erőltetni, az isteni gondviseléstől függ. Valamikor nagyon szeretné az ember, hogy terítékre hozzon egy vadat, de nem jön össze, amikor meg minden ellenünk játszik, például olyan az időjárás, akkor meg sikerül. Újfehértón a Földtulajdonosok Vadásztársaságánál, Baktalórántházán pedig az Erdészeti Vadásztársaságnál vagyok tag. 

Genetikai kötődés 

– A vadászattal tulajdonképpen mindig kapcsolatban voltam, hiszen a cég partnerei között vadászok is vannak. Egyszer az ügyvédünk felhívott, és azt mondta, beíratott egy vadásztanfolyamra, mert látta, hogy vonzódom a természethez. Megkezdtem a tanfolyamot, s úgy voltam vele, vagy megérint az a csodálatos világ, vagy lesz egy újabb vizsgám. Aztán ahogy telt az idő, ahogy jöttek az újabb és újabb órák, ahogy vettük át az újabb tananyagokat, teljesen belebolondultam. 

– Amikor levizsgáztam, büszkén mutattam édesapámnak a vadászengedélyem, s akkor ő elővette az apai nagyapám vadászengedélyét. Nem tudtam, hogy ő is vadász volt. Nagyapám sajnos a születésem előtt két évvel meghalt, s valahogy soha nem került szóba, hogy vadász is volt, mert senki sem hódolt ennek a hobbinak a családban. 

– Az én famíliámra inkább a horgászat a jellemző, apa mind a mai napig lelkes horgász az öcsémmel együtt, kedvenc területük Tiszafüred térségében az élő Tisza. Visszatérve nagyapa vadász mivoltára, így tulajdonképpen meglett a genetikai kötődés is, s ez még boldogabbá tett. 

Követték az erőteljes hangot 

Arra kértük Papp Krisztián Sándort, ossza meg velünk az egyik vadászélményét is. 

– Rendszeresen feljárok vadászni a Putnoki járásban található Zubogy község környékére, tavaly szeptember 22-én ott sikerült elejtenem egy gyönyörű trófeájú gímszarvasbikát. A bőgés idején mentem, egy kisebb méretű bikát szerettem volna elejteni a kísérőmmel. Cserkeltünk az erdőben, s már messziről hallottuk egy bika nem mindennapi, erőteljes bőgését. Kíváncsiak voltunk a vadra, s igyekeztünk minél közelebb kerülni hozzá, mentünk a hang irányába. Mind jobban megközelítettük, mert egyre erősebben hallottuk a hangját, de látni még nem láttuk. 
Aztán hirtelen, egyszer csak ott állt előttünk keresztben az úton. Terítékre hoztam a koros bikát, a trófeája ezüstérmet kapott a bírálatkor. Pár évvel korábban Sümegen egy aranyérmes bikát hoztam terítékre, a trófeáját a 2021-es nemzetközi vadászati és természeti kiállításon is bemutatták Budapesten – tette hozzá Papp Krisztián Sándor. 

MML