magyar falu

2019.09.07. 13:30

Hűtőházat adtak át Nyírparasznyán

A hűtőház megépítésére és eszközbeszerzésre 462 millió forint uniós támogatást nyert el a település.

A szombat délelőtti átadóünnepségen jelen volt Gyopáros Alpár is. A Magyar Falu Program kormánybiztosa köszöntőjében kiemelte: erős települések nélkül nincs erős Magyarország, a kormány éppen ezért igyekszik minél több támogatást és segítséget adni a kistelepüléseknek is, azonban nem a fővárosból akarják megmondani, hogy kinek mi a jó, az irányvonalak meghatározását rábízzák a térségben dolgozó polgármesterekre és országgyűlési képviselőkre.

- Az idei uniós költségvetési ciklusban 12 ezer milliárd forintot költhet el hazánk, ezen összeg 60 százalékát a kormány gazdaságélénkítésre fordítja.

Csak így lehet erősíteni a vidéket és a kistelepülések népességmegtartó-erejét – mondta a kormánybiztos, aki szerint a szombaton átadott hűtőház stabilizálhatja az önkormányzat gazdálkodását, ahogy munkát adhat a Nyírparasznyán élőknek, de a helyi mezőgazdasági vállalkozások is profitálhatnak a beruházásból.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában