Holt-Szamos

2021.10.11. 07:00

Édes lett a tunyogmatolcsi körte

Tán a legnagyobb szamosháti körtések egyike a maga tizenkét hektárjával.

GB

Boda László szerint az évi 15 permetezés nagyon sok pénz, de még így sem biztos, hogy a gyengülő szerekkel meg is védhetők a fák

A zamatos gyümölcseiről messze földön híres, a móriczi Tündérmezőt megtestesítő Szatmár egyik képzeletbeli kapuján belépve, Tunyogmatolcs előtt egy régi-új körtésre vigyáz a Holt-Szamos. A közelmúltban fejeződött be itt az idei, gazdabosszantó időjárás miatt is megcsúszott gyümölcsérés, s a szokásosnál később indult szüret.

Mérnöki alapossággal

– A tavalyi kihagyó év után az idén nagy örömünkre jó lett a termésünk, benne a most szedett bosc kobak fajta – vezet sorról sorra, fától fáig, körteszedő napszámostól napszámosig a gazda.

Boda László műegyetemet végzett gépészmérnök, aki majd’ egy emberöltőn át tervezett országszerte malomipari, keverőberendezéseket. Ám ahogy teltek az évek, úgy lett egyre inkább elege a sok vándorlásból, s úgy ébredt fel benne a szunnyadó vágy a hazatelepedés és a tunyogmatolcsi gazdálkodás iránt. Ősei földjétől soha nem tudott végképp elszakadni, a gazdálkodás szeretete a génjeiből fakad.

Boda László szerint az évi 15 permetezés nagyon sok pénz, de még így sem biztos, hogy a gyengülő szerekkel meg is védhetők a fák

A körtetermesztést, így a gyümölcs betakarítását is mérnöki alapossággal szervező házigazda 2002-ben szerzett először tulajdonrészt a gyümölcsösben, hogy aztán a jelenlegi 7,5 hektárjával mára többségi tulajdonos legyen.

– A nagyapám által 1938-ban telepített almás helyén ültette 1975-ben az egykori termelőszövetkezet ezeknek a körtefáknak egy részét, amelyekhez aztán már mi telepítettük az elmúlt öt év során a többit – magyarázza a gazda, miközben szeme a távoli községekből naponta érkező szüretelőkön van.

– Az idén az átvételi árra sem lehet panaszunk, a vilmos kilójáért 180, a bosc kobakért 200 forintot kaptunk, ami az idei 130 forintos önköltséghez képest elfogadható, szemben a múlt évvel, amikor alig volt bevétel az évi kétmilliós költségeinkkel szemben – mondja búcsúzóul a minden évben újabb kertészeti problémákkal szembesülni kénytelen gé- pészmérnök.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában