Nyíregyháza

2023.11.24. 10:09

Vesztegetés a kórházban - fotókkal

Szon.hu

Fotó: police.hu

Frissítés: 

Bűnügyi felügyelet a vesztegetést elfogadókra

A szökés, elrejtőzés megakadályozása, valamint az eljárás további résztvevőinek befolyásolása elkerülésének érdekében rendelte el a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2023. november 24-én annak a főorvos, illetve asszisztens foglalkozású terheltnek a bűnügyi felügyeletét, akiket a nyomozó hatóság vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsít.
A megalapozott gyanú szerint a terheltek két hónap alatt tizennyolc, illetve tizenegy alkalommal követték el a bűncselekményt, mely az orvos foglalkozású terhelt esetében öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett, ugyanis önálló intézkedésre jogosult személy, míg a másik terheltnél a törvényi büntetési tétel kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés büntetés.
A kiszabható szabadságvesztés büntetés tartamára tekintettel merülhet fel a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve a nyomozás során további aktív vesztegetéssel gyanúsítható személyek kihallgatása várható, így az ő, terheltek általi jogellenes befolyásolását is meg kell előzni, mindezen okok miatt határozott úgy a bíróság, hogy elrendeli a terheltek bűnügyi felügyeletét négy hónap időtartamra, az orvos gyanúsítottnak a lakóingatlanára, míg kolléganőjének Nyíregyháza város közigazgatási területére. Ugyanakkor nem osztotta az ügyészi álláspontot, hogy a büntetlen előéletű gyanúsítottakkal szemben csak a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel, a letartóztatással biztosítható a büntetőeljárás célja, s a bűnismétlés veszélyére sem látott reális lehetőséget, tekintettel arra, hogy a terheltek munkaviszonya az állami egészségügyi intézményben megszűnt.
A végzés ellen az ügyész fellebbezést jelentett be, így az nem végleges - zárul a Nyíregyházi Törvényszék közleménye.
 


 

Egy kórházi főorvos és asszisztensének letartóztatását indítványozza a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség, akik a megalapozott gyanú szerint pénzt fogadtak el a betegektől az egyébként ingyenes állami egészségügyi szolgáltatásért.

A több bizonyítékkal is alátámasztott megalapozott gyanú szerint a kórházi szakrendelésen főorvosként dolgozó nő és asszisztense 2023. szeptember 22. napjától legalább 18 esetben fogadtak el készpénzt a betegektől jogosulatlanul az ellátásukért. A betegek ingyenes állami egészségügyi ellátást vettek igénybe, amiért az orvosnak és asszisztensének pénz nem jár, ennek ellenére egyes betegek 5.000 forintól 60.000 forintig terjedő összegeket adtak át. Olyan beteg is volt, aki a rendszeres felülvizsgálatok során minden alkalommal adott pénzt az orvosnak.

Forrás: Police.hu

A rendőrség a főorvost 18 rendbeli önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsította meg, míg asszisztensét 11 rendbeli üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével.

A vármegyei főügyészség azért indítványozta mindkét gyanúsított letartóztatását, mert kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményekről van szó, az orvos esetében 5-10 évig terjedő, míg az asszisztens esetében 2-8 évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható, ezért fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Az orvos ráadásul a jó anyagi körülményei miatt akár külföldön is elrejtőzhet.

Fennáll a veszélye annak is, hogy szabadlábon befolyásolnák a tanúkat, eltűntetnének bizonyítékokat, mivel adat van arra, hogy a jelenleginél jóval nagyobb számú betegtől fogadtak el pénzt a gyanúsítottak. Annak a veszélye is fennáll, hogy letartóztatásuk nélkül újabb bűncselekményt követnének el, hiszen hosszabb időn át tartott a bűncselekmény sorozat.

Forrás:  Police.hu

Mindezekre tekintettel a főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság egy hónapra rendelje el a gyanúsítottak letartóztatását.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában