Már egy ezresért tudnak drogot venni

Ha hetek óta nem lenne a figyelem középpontjában Encsencs, semmi nem utalna arra, hogy decemberben brutálisan meggyilkoltak ott egy idős, egyedül élő asszonyt, nem sokkal korábban pedig baltával támadtak egy másikra, aki szintén belehalt a súlyos sérülésekbe. Amikor legutóbb a Béke utcában jártunk, a hozzátartozók, s a jó szomszédok siratták a 69 éves Jolánka nénit, akit ötvenötször szúrtak meg késsel, mielőtt elvágták a torkát és rágyújtották a házat. Néhány ezer forintért törték rá az ajtót az éjszaka közepén – azt a kis pénzt valószínűleg odaadta volna a támadójának erőszak nélkül is. A néhány utcával arrébb lakó Katika néni szintén, rá baltával támadtak, s ő sem élte túl a brutális támadást. Érthetően fellángoltak az indulatok, az encsencsiek pedig nyíltan beszéltek arról, hogy óriási problémát jelent a faluban a kábítószer, s hogy a betörések, lopások emiatt sokasodtak meg és durvultak el.

– Kell nekik a pénz a crack-re meg a herbálra, képesek neked menni ötszáz forintért, annyira akarnak drogozni, mi meg sötétedés után félünk kimenni az utcára – panaszkodott egy, a neve elhallgatását kérő asszony.

– Mostanában annyi itt a rendőr, mint égen a csillag, aki egy kicsit is gyanús nekik, igazoltatják – tette hozzá a férje. – Olyat is ismerek, akit bevittek a kisbuszba és megmotozták, kábítószert kerestek nála. Jó, hogy itt vannak, azóta nem volt betörés, de őszintén szólva a drogot ugyanúgy árulják, mint eddig, csak már nem csinálják olyan nyíltan. Azért mindenki tudja, kihez és hova kell menni.

– Ott a repülő megint! – kiáltott az egyik unokájuk az égre mutatva. A rendőrségi helikopter tett két nagy kört Encsencs felett, majd eltűnt.

– Amikor megölték Jolánka nénit, beszéltünk a rendőrökkel, elmondtuk nekik, hogy hozzánk is be akartak jönni – szólt közbe egy huszonéves férfi. – Így igaz, éjfélkor telefonáltak a lányomék, hogy jöjjünk át, mert baj van. Amikor odaértünk, elszaladtak, de még láttuk, hogy téglával verik a kutyát – vette vissza a szót a családfő. Elmondta: gyakran beszélgetnek a gyerekekkel, unokákkal arról, miért nem szabad kábítószerhez nyúlni. – Amit látnak otthon, azt csinálják. Nálunk nincsen sem ital, se drog, úgyhogy eszükbe sem jut. Reméljük, ez így is marad, nem viszi bele őket senki a rosszba.

Békés, rendes falu volt

Marika nénivel már a meleg szobában beszélgettünk.

– Sok minden megváltozott itt Jolánka óta. Több a rendőr, ettől függetlenül már nemcsak a kaput és a konyhát zárom, a bejárati ajtóra is ráfordítom a kulcsot. Régebben sose tettem, nem volt rá szükség, ez egy rendes, békés falu volt, de nagyon eldurvult itt a helyzet – sóhajtott az idős asszony, aki szerint a rendőri jelenlétnek köszönhetően kevesebb az idegen autó a faluban és az emberek már nem az utcán élik az életüket. 

– Lassan betöltöm a hetvenötöt, egyetlen hasonló esetre emlékszem, az is legalább negyven éve volt: egy közeli tanyán meggyilkoltak egy idős nénit, de itt bent, Encsencsen korábban ilyen nem történt. Persze, annak semmi köze nem volt a droghoz, akkoriban aki kábítózni akart, ragasztót nyomott egy zacskóba és azt szipuzta. Most meg… bele sem merek gondolni.

Délután fél négy körül már több fiatallal is találkoztunk a településen. A középiskolások nem szívesen álltak velünk szóba, de azt elmondták, hogy nekik ugyan nem kínálják a drogot, de azt tudják, hogy akár már ezer forintért is lehet venni. Ennyi pénzt simán elkérhetnek a szüleiktől anélkül, hogy azok gyanút fognának. A helyi presszóban sem találkoztunk bőbeszédű emberrel, annyit sikerült megtudnunk, hogy családi biznisz a kábítószer Encsencsen. A rendőrök főként reggel és estefelé járőröznek, az egyik vendéget rövid időn belül kétszer is megállították. 

– Akihez meg kellene, ahhoz hozzá se szólnak! – kontrázott egy középkorú férfi.

Encsencs után Nyírbéltek felé vettük az irányt. A faluban több rendőrautót és egy kisbuszt láttunk, nagy erőkkel igazoltatták a járművezetőket, de a gyalogosokat is meg-megszólították.
Kovács Zsolt az egyik kis üzlet tulajdonosa kérdésünkre elárulta: a „szomszédban” történtek fényében egy kicsit sem bánja, hogy ennyi egyenruhás van a faluban.

Kamera és riasztó

– Panaszkodnak az encsencsiek, hogy egyre-másra megbüntetik őket, de azt nem mondják el, hogy azért kapnak bírságot, mert jogosítvány és biztosítás nélkül, sokszor szabálytalanul vezetnek. Arról nem tudok, hogy az ilyen igazoltatások során találtak-e valakinél drogot, de nem lepődnék meg, ha igen. Nem tudom, mekkora probléma itt az olcsó kábítószer, sem engem, sem a családomat nem környékezték még meg a dílerek, betörni sem akartak a boltba, igaz, ahová csak lehet, kamerát tetettem, és riasztónk is van. Úgy hallom, egyre többen szereltetik fel a faluban, az egyedül élő idősek is – hangsúlyozta Zsolt, s megjegyezte: a rendőrség mellett a helyi polgárőrök is aktívan jelen vannak az utcákon, ami tovább növeli a biztonságérzetüket.

– Lehet, hogy a közelünkben voltak ezek a gyilkosságok, de én nem félek, valahogy úgy vagyok vele, hogy velünk ilyen nem történhet meg – ezt már egy huszonéves piricsei nő mondta nekünk, aki betörésekről, lopásokról az elmúlt időszakban ugyan nem hallott, de jól tudja, hogy vannak a településen olyanok, akik a tisztességes munka helyett a könnyebb utat választják a pénzszerzésre.

– Szerintem most egy darabig meghúzzák magukat, mert esténként elég sok a rendőr. Még azok sem mozdulnak ki szívesen, akiknek egyébként nincs félnivalójuk.
Lassan besötétedett, de még két nyírlugosi boltba betértünk. Az eladók nem kívántak megszólalni a témában, a vásárlók pedig nem tapasztaltak semmi kirívót. „Ez egy jó környék – vetette oda egy vevő alig 13 kilométerre két kegyetlen emberölés helyszínétől –, szerencsések vagyunk”.