Nyíregyháza

2024.05.04. 13:22

Erő, megpróbáltatások és kitartás (fotók, videók)

Közel hatvan tűzoltó tette próbára erejét az akadálypályán.

Csatári Jázmin Abigél

Fotó: Gazdag Mihály

Nagy volt a nyüzsgés szombaton délelőtt a Kossuth téren, a nyíregyházi  járókelők figyelmét is lekötötték a tűzoltó erőpróba előkészületei: jóval kezdés előtt gyülekezni kezdtek az érdeklődő családok, idősek, kutyájukat sétáltatók és a biciklisek.
A nyíregyházi tűzoltóság 140 éves megalakulása, és Sztárek Ferenc tűzoltóparancsnok tiszteletére rendezett verseny ebben a formájában első alkalommal, hagyományteremtő céllal startolt el a szombati napsütésben a belváros szívében. 
Mint azt Rutkai-Dér Vivien tűzoltó főhadnagytól megtudtuk: közel hatvan versenyző jelentkezett határon innen és túl, hogy összemérje gyorsaságát és erejét.

Teljes felszerelésben futottak

– A versenyzők olyan feladatokkal találkozhatnak itt, amelyekkel a mindennapokban a munkájuk, a mentések során – mondta a tűzoltó főhadnagy, s részletesen bemutatta a pályát: a fiúknak először dugólétrával kellett futniuk egy kijelölt szakaszon, majd egy magas állványra kellett felmenniük. Húztak tömlőket, Trabantot, valamint teljes légzésvédelmi felszerelésben egy 80 kilós bábut is meg kellett emelni, amellyel egy mentést imitáltak. Miután a megfelelő zónába vitték a „sérültet”, ketrec rendszerben mászhattak, végezetül pedig egy hatalmas gumiabroncsot forgathattak át egyik oldaláról a másikra. A pálya nem volt egyszerű: a nehéz felszerelés és a májusi hőség miatt könnyen fáradtak a versenyzők, de a szurkolásnak hála, sokan újra erőre kaptak és simán végig vitték a pályát. A gyerekek mellett a felnőttek is végig izgulták a feladatokat.

Komoly munkát végeznek

Dr. Kovács Ferenc polgármester a megnyitón hangsúlyozta, ez a rendezvény a város számára is nagy jelentőséggel bírt, a katasztrófavédelem biztosítja a nyíregyháziak biztonságát.

– A tűzoltólaktanya is Sztárek Ferenc nevét vette fel. A közbiztonságért hosszú idő óta elkötelezetten sokat tevő embereknek az önkormányzat egy róla elnevezett díjat is oda szokott adományozni – tette hozzá a polgármester, aki azt is kiemelte: a Kossuth tér tökéletes helyszín erre a versenyre.

Ezután Nagy József tűzoltó ezredes, igazgatóhelyettes osztotta meg gondolatait. Elmondta: a verseny egy másik célja a sport és baráti kapcsolatok ápolása és építése.
– Ha már ismerősként köszönthetjük egymást ezen a helyszínen, akkor a beavatkozások is gördülékenyebben és jobb légkörben folyhatnak majd – fejtette ki. A verseny egyik fő megálmodója Oszlár Gábor tűzoltó őrnagy, nyíregyházi tűzoltófőparancsnok volt, aki büszke volt arra, hogy ezzel a rendezvénnyel megmutathatták a városlakóknak, mit is csinálnak, mire képesek a mindennapokban ezek a férfiak: milyen erőfeszítéseket kell tenniük, s hogy akkor is tovább kell menni, ha már fájdalmas.

– Egy mentési folyamat nagyjából három vagy öt perc, de ez az időintervallum elég sűrű. Néha át kell lépni a mentális határokat, hogy az ember képes legyen tovább csinálni – árulta el a szakma nehézségeit a főparancsnok, aki végig ott volt, hogy segítse a versenyzőket.

Folyamatosan képzik a kutyákat

A versenyt számos más program is kísérte, a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület két kutyás bemutatóval is készült.
Dr. Papp Istvántól, az egyesület egyik alelnökétől megtudtuk, az idén az ők egyesületük is ünnepel, hiszen 25 évvel ezelőtt alakult meg szervezetük.

– Egy épített műromot hoztunk létre állványrendszerekből, egy komplett mentési folyamatot demonstráltunk, onnantól kezdve, hogy a mentőkutyákkal életjelek után kutattunk, utána ezt pontosítottuk műszaki eszközökkel. A szakemberek ezután kiszabadították a sérültet, majd egészségügyi ellátást biztosítottak számára – mondta a sorrendet a főorvos, speciális mentő. 
– A mentőkutyák folyamatosan tréningeken vesznek részt. Vannak kutatásra, nyomkövetésre specializálódott ebek is. A kutya képzése attól a pillanattól kezdődik, ahogy a gazdához kerül, természetesen a teherbírásának és a képességeinek megfelelően. Általában olyan 2-3 éves korukban vizsgázhatnak – avatott még be minket az alelnök Ikonnal az oldalán, aki az első olyan erdélyi kopó Magyarországon, aki mentőkutya vizsgát tehetett. 

Eredmény:

III. korcsoport (45 év felett)

3. hely: Gulyás László

2. hely: Rafai Tibor

1. hely: Kormos László

II. korcsoport (35-45 év között)

3. hely: Vidák Balázs

2. hely: Szalai Ákos

1. hely: Pauska Krisztián

I. korcsoport (35 év alatt)

3. hely: Szabó Levente László

2. hely: Turcsán Márk

1. hely: Pósán László

Legerősebb LTP versenyző: Pauska Krisztián

Legerősebb ÖTE versenyző: Szalai Ákos

Legerősebb ÖTP versenyző: Nagy Béla

Legerősebb HTP versenyző: Pósán László

Legerősebb külföldi versenyző: Pop Claudiu

Legfiatalabb versenyző: Nagy Dávid

Legidősebb versenyző: Simmer János

Legerősebb nyíregyházi versenyző: Pósán László

Legerősebb Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei versenyző: Nagy Béla

Abszolút I. helyezett: Pósán László

Forrás: katasztrófavédelem

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában