Olvasónk írja: Elmúlik minden

Itt az ősz. Vége a nyárnak. Ahogy a költő mondja: „Hűvös szelek járnak”. Süt még a nap, de ereje nincsen. Bágyadt az egész, mint az ember lelke, ha szomorú. Féljük a telet. Mondjuk, hosszú lesz és kemény. Van, ki azért fél, mert fázós nagyon, van, ki a pénztárcáját félti, nem ok nélkül.

Mert ára van az életnek. S bizony egyre nagyobb ára. Hiszen drága az, hogy megrakjuk a hasunkat. Drága az, hogy ne kelljen vacognunk. És nem olcsó egyik helyről a másikra jutnunk.

Az, hogy tanulhatunk, gyógyulást találjunk. Manapság mindenért fizetni kell. Ha van miből, zokon esik odaadni. Ha nincs, akkor esik még igazán zokon. Hideg mellé a hideg zuhany: a pénzügyi világválság. Ez már tényleg nem hiányzott. Azt mondják, a magyarok mindig szomorúak. Lehet. A szomorúságban annyi jó van, hogy utána jobban esik a vidámság. Van egy ezerszer elmondott jótanács: „Éljünk úgy, hogy halálunk percében ne bánjuk, hogy éltünk”.

Ha az olyan könnyű lenne. Viszont az őszi napsütés is napsütés. Még felmelegíti a lelket a zord tél előtt. A falevelek színei: az aranysárga, a bíbor, a fakózöld mind csendes nyugalmat árasztanak. Az elmúlás színei. Ahogy a tél fehérje a tisztulás színe, a tavasz zöldje pedig a megújulásé. Várunk vissza nyár, az életet ünnepelni.

Hiszen elmúlik minden! Mert az élet örök körforgás, s mi örömmel és sírva forgunk vele, amíg csak élünk.

Bori Marianna, Újkenéz