Megtisztító halálra várva a Gangesz partján

LEGENDA. Ha valaki a Gangesz partján tér örök nyugovóra, eléri az abszolút megváltást és Siva mennyei Himalájájára kerül.

Balogh Boglárka

Másodjára jártam már akkor Indiában, a szélsőségek kontinensnyi országában, ahol az ősi szokásokat a nyugati világ beáramlása is képtelen megváltoztatni, mert itt a csodák és a másvilág emlékei még nem kopottak.

Több ezer éves Varanaszi, ahol minden hindu megtérni vágyik, a hívők legszentebb zarándokhelye. A legenda szerint, ha valaki itt, a Gangesz partján tér örök nyugovóra, eléri az abszolút megváltást, s megmenekülve a fáradságos újjászületés rituáléjától, azonnal Siva mennyei Himalájájára kerül. Varanasziban a halál mindent körbevett, közelségét fáradhatatlanul  a csontjaimban éreztem. Naponta hatszáz gyászoló család várt sorára a közömbös fürdőzők és a napi mosást végzők mellett a Gangeszbe vezető hatalmas lépcsősorokon, hogy a több száz éves hagyomány szerint a hamvasztást megkezdhessék. Az apró sikátorokon és széles járdákon a színes rongyokba és szagos virágfüzérekbe tekert holttestek a nap huszonnégy órájában tartottak végső útjuk felé. Halkan kiléptem az ajtón a szürkület titkaira vadászva és elindultam a sikátorok egyikén. Csend volt, az őrülten dudáló riksák zaja ideáig nem hallatszott el, csak az utcán lődörgő kecskék és tehenek nájlonzacskós neszezése volt hangos a szemétdombon. Gyerekek szaladtak nevetve a szűk utcákon, hogy mire odaérek, eltűnjenek egy színes-mocskos kapualjban. Egy asszony a szennyvizet seperte fáradhatatlanul a fekete szobából a járdára, kezén a karperecek csörgését már messziről hallottam. Valahol kést éleztek, a köszörű sikolya kérlelhetetlenül szelte a teret. Férfiak toltak hatalmas kocsikat dinnyével meg banánnal megpakolva, a kis utcákon való kanyarodás szinte elképzelhetetlennek tűnt. Az épületek a középkort idézték, de a málló falak és a csatornában úszó maradék mégsem undorítottak. Ahogy felnéztem, a házak teteje virággal volt benőve, a régi, kézzel faragott minták közt ciklámen virított, a szenny és a bűz eltűnt ebben a szépségben. Első látásra szerettem Varanaszit, úgy szerettem, ahogy az ember egy rothadásban állandósult drágakövet szerethet. Az egyik késői gyászmenetet feltűnés nélkül követtem. Láttam a hindu templomok utcáin az égig tornyosuló farakásokat, melyek figyelmeztetően uralták a teret, s bár még csak málló falak és tengernyi szemét közt kanyarogtunk, a hatalmas halotti máglyák fénye a folyópartról a túlvilág kapujaként már méterekre világított. Ahogy közeledtünk a szomszédos lépcsősorokon, a ghatokon át, a levegő egyre sűrűbbé, forróbbá vált és az esti szellő égett hús szagától volt terhes. Az ősi Siva templom lábánál kilenc máglya már javában égett, a tizediket éppen rakták. A lépcsősorokon táncoló, éneklő, doboló gyászmenetet megbabonázva figyeltem. A szagok, a színek, a zajok ínig hatoltak, a halott tetemekből felszálló füst és pernye csípték a szememet, bántották az érzékeimet, de a hely földöntúli varázsa oly meghökkentő, hogy mozdulatlanná lettem. A hamvasztás rendkívül fontos szertartása a hinduknak, úgy vélik, ez által szabadul fel az egyén szellemi lényege az átmeneti fizikai testből, képessé válva így az újjászületésre. A tűz a temetés választott módszere, mivel ennek fogalma összekapcsolódik a tisztasággal, és hatalma van a káros szellemek felett. Körbenéztem. A gyászban hajukat leborotváló indiai férfiak, kendőt szájuk elé tartó turisták, kutyák, kecskék és tehenek egyszerre várták a tetemre hívást. Lassan vastag füstgomoly emelkedett a levegőbe az egyik máglyarakásról, a hamuban már felismerhetetlenné vált a test. A család, akit útján kísértem, újra vállára vette terhét, az állóvízen, vastag habokon és a rothadó virágokon keresztül a halottat a Gangeszben megmerítették, szentelt vajjal bekenték, majd arccal felfelé bambuszplatformra rögzítették, és virágokat helyeztek reá. Újabb réteg fát raktak a tetemre, majd a hézagokat szalmával kitöltötték. Végül vajat öntöttek rá, lisztet, vizet, szantálfát, és a legidősebb fiú meggyújtotta a rakást.  A szertartást jókedvvel végezték, a hozzátartozók beszélgettek, miközben a közömbös bámészkodók moraja mindenhová elért. Míg a máglya égett, az érinthetetlenek kasztjába tartozó tinédzserek felügyelték a tetemet, piszkálták azt botokkal úgy, mintha tábortűz lenne.Az elszenesedett csontok mellett békés tehenek a halotti virágfüzért és koszorút csendben rágták, míg a kutyák néma, vészes vicsorgása vadállatra emlékeztetett. Senkit nem zavart a jelenet, én pedig valami emberfeletti erőtől gúzsba kötve csak álltam, és képtelen voltam a látványról elfordítani a fejemet. Miután a gyászoló család eltávozott, a hamvasztásban segédkező suhancok nekiláthattak az érmék, ékszerek, karperecek vagy aranyfogak keresésének.A szertartás végeztével, egy más világ látványától telve hazaindultam.  A szent Gangesz folyó halk csobogása végig utamon kísért. Mielőtt a középkori kis utcák egyikére léptem, még egyszer visszatekintettem. A máglyák fénye mellett a sötétben is jól láttam, ahogyan a lépcsősorokon ülve százak várták a napfelkeltét a megtisztító halál reményében.