Helyi közélet

2016.03.23. 15:57

Megkezdődött a csaló alapítványi iskola pere - Kiálltak a „főnökük” mellett az osztályfőnökök

Nyíregyháza - A pedagógusok szerint az igazgatónő pontos dokumentálásra, nem csalásra biztatta őket.

Nyíregyháza - A pedagógusok szerint az igazgatónő pontos dokumentálásra, nem csalásra biztatta őket.

Egymást váltották a tanárok szerdán a Nyíregyházi Járásbíróság földszinti tárgyalótermében, Harman Anikó bírónő színe előtt, aki többek között arra volt kíváncsi: a kéki Rétközi Szakiskola és Népfőiskola igazgatója, Valent Sándorné tett-e olyan kijelentést a vizsgált időszakban az osztálynaplókat vezető pedagógusoknak, hogy kezeljék „lazán” a tanulók mulasztott óráinak dokumentálását, illetve a notórius, akár 500-600 órát hiányzó, s emiatt elméletileg osztályozhatatlan iskolakerülőknek is adjanak érdemjegyeket.

Hazudnak-e az osztálynaplók?

A vád szerint az alapítványi iskola első emberének, gazdasági vezetőjének és iskolatitkárának tudomásuk volt arról, hogy a diákok nagy része nem jár rendszeresen suliba, ennek ellenére vastagon fogott az intézmény ceruzája a normatív támogatások igénylésekor.

A jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt folyó per szerdai tárgyalásán a meghallgatott pedagógusok (Takács László, Csurkó Ágnes, Gelsei Mariann osztályfőnökök és Vad Zsolt óraadó) egybehangzóan cáfolták, hogy az intézményvezető bármikor csalásra, naplóhamisításra buzdította volna őket.

KM-PI

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország március 24-i számában és a kelet.hu-n.


Pócspetri, Encsencs, Sényő, Nyírmihálydi, Nyírbéltek - Az alapítványi fenntartásban működő iskola 32 vezetőjét, illetve tanárát vádolják azzal, hogy jogtalanul támogatást igényeltek olyan diákok után, akik nem is jártak az iskolába.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában