Szeretettel teli Életmese

Nyíregyháza - A fiatal lány szerette volna, ha a nagymamája történetei könyv formájában is fennmaradnak.

– Elolvastam a pályázati kiírást és rögtön tudtam, hogy meg kell írnom, milyen is a Mamám. Nagyon beteg és félünk, hogy nem lehet már sokáig velünk, ezért szerettem volna, ha az emléke nyomtatott formában, egy könyvben is velünk marad – mondja a nyíregyházi Kiss Vivien, aki korcsoportjában megnyerte a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete Életmese pályázatát.

A nyolc évvel ezelőtt útjára indult kiírás célja, hogy különleges történeteken, példaként szolgáló embereken keresztül hívja fel a figyelmet a család jelentőségére, és arra, hogy milyen értékek kerülnek felszínre, ha a fiatalok meghallgatják a szüleik, nagyszüleik életmeséit.

Bölcsesség és bizalom

– A szüleim korán elváltak, és mivel anyukám sokat dolgozott, én és a testvéreim szinte mindig Mamánál voltunk. A nyarakat és a hétvégéket is ott töltöttük, Mamának pedig rengeteg története volt. Kilencen voltak testvérek – csupa lány! –, a világháborút Romániában vészelték át, arról az időszakról például sok érdekességet mesélt, és mivel neki négy gyereke született, az anyukámékról is rengeteg vicces sztorija volt.

Mennyi mindent tanultam tőle! Akkoriban még koránkelő voltam, így reggelente már ott álltam mellette a konyhában és néztem, mit csinál. Először csak tükörtojást csináltam reggelire, később már fánkot is sütöttem, sőt, az istenien finom töltött káposztája titkát is ellestem. Mindig is csodáltam, hogy tud ennyi mindenkiről gondoskodni! Amíg nem kapott agyvérzést, összetartotta a családot, elsimította az ellentéteket és soha nem tett különbséget az unokái között – mesél nagymamájáról Vivien, akire hatott a példa: legalább három gyereket szeretne. De az még egy kicsit odébb van, hiszen egyelőre a tanulás az első: kereskedelem–marketinget tanul Debrecenben, és közben pályázatokon vesz részt.

Komoly motiváció

– Több munkát is beadtam mostanában, és később szeretnék majd regényt is írni, a történet már megvan a fejemben.

Az íráshoz komoly lökést ad az Életmese-pályázat első díja, ami nagyon meglepett, de persze örültem is neki. Felolvastam a családomnak és Mamának is – mit mondjak, nem volt könnyű, mert elég sokszor elcsuklott a hangom. Beszélni már nem tud, de egyes részeknél elmosolyodott, máshol pedig szomorú lett, ahogy hallgatta az emlékfoszlányokat. Nehéz őt így látni, de megpróbálom megőrizni magamban olyannak, amilyen mindig is volt: vidám, tevékeny.

Örülök, hogy a pályázatnak köszönhetően a történetei bekerültek egy könyvbe és mások is megismerhetik, és talán meg is értik, miért éppen ő lett az Életmesém főszereplője.

KM-SZA