Hamis álmok

Nem, nem vagyok fiatalellenes! Magam is megéltem az egykori lázadó időszakomat, s vannak fiaim, unokáim. Távol áll tőlem a „bezzeg az én időmben” típus, és nem is akarok általánosítani. De! A kitárulkozó világunknak köszönhetően látom és hallom, mi történik körülöttem egyes fiatalokkal. Dankó Mihály írása.

Gyakran megfordulok például egy kocsmai „műintézmény” előtt. Szinte mindig van néhány teraszon ülő „pelyhedző állú” fiú, lány, akik kezében ott az elmaradhatatlan cigaretta, előttük a feles és kísérőnek a sör. Óhatatlanul meghallom a „dicsekvő” szavaikat: „tegnap úgy beba…, hogy nem emlékszem, miként kerültem ágyba”.

Erre jön a kontra, néha a hölgyektől, majd óriási kacaj. Ilyenkor szívesen megkérdezném: hány éves vagy, édes fiam? Merthogy gyakorlatilag 18 év alatt még ki sem lehetne őket szolgálni. Persze nem vagyok én naiv, hisz van barát, ismerős, aki beszerzi a piát.

Nemrégiben olvastam egy tanulmányt, ebben volt néhány érdekes megállapítás: „Sehol a világon nem tapasztalható, hogy a tizenhárom–tizenhét éves korosztály ilyen mennyiségben ott lenne az éjszakában, mint nálunk.” Felvetődik egy örök kérdés: hol vannak ilyenkor a szülők? Az apa, az anya elfoglalt, nincs idő semmire. A lassan „talaját vesztő” iskola sem bír olyan erővel, mint régen. Egyetlen minta a televíziócsatornák kétes értékű celebjei, a számítógépes játékok virtuális hősei.

Bár ezek mind olyan mesze vannak a valóságos élettől, mint az a bizonyos Makó Jeruzsálemtől. Mégis, ők lesznek a követendő példa. S ha nincs ki az ellenkezőjét mondja, vagy mutassa a tévelygőnek, valóban hamar elveszett emberré válhat. Van azért még egy nagyon jelentős gond: a társadalom. Az a „nagy család”, mely mintát ad és jövőképet nyújt, most mintha elengedte volna a tagjai kezét. S ebben a bizonytalan útkeresésben a tizenévesek a legveszélyeztetettebbek.

Mert ha tombol a hormon, a dac, a minden tagadása, és nincs egy kapaszkodó, könnyen a hamis álmok (az ezt előidéző alkohol) győznek az értelem felett.

Dankó Mihály