Negyedszer is győzni fog

Mellbe vágott az utolsó mondat, amivel elbúcsúztunk. Azt mondta: beteg vagyok, de boldog. Miért is ne lenne? A szerelme tűzön-vízen át kitart mellette, ha baj van, a családja rohan, hogy segíthessen, a testvére kérés nélkül mond igent, amikor a csontvelőjére van szükség. Ezrek szorítanak érte, neki. Száraz Ancsa jegyzete.

Másoknak pedig ő segít: adománygyűjtéssel, jó szóval, biztatással. Az életén egyetlen „hibapont”: a leukémia, ami az elmúlt tíz évét tönkretette. De a következő negyvenet–ötvenet már nem fogja. Mert Anita tudja, hogy legyőzi. Háromszor már megtette, meg fogja negyedszer is. Ahogy ő fogalmaz: nincs más választása. Mert bármennyire is erős a teste és a lelke, ha ez nem sikerül, nem biztos, hogy lesz visszaút. Ezért ez most a legfontosabb csata – és ha csak rajta múlik, a legutolsó is.

Beteg, de boldog. Mert azt mondja, minden együtt van az életében, ami ehhez kell. Szerelem, szeretet, széttéphetetlen kötelékek. Ezek segítik egy olyan úton, amelyen még csak kevesen tudtak végigmenni. Neki sikerülni fog, mert olyan erősen hisz benne, ahogy csak kevesen képesek.

Beteg, de boldog – mondja és én elszégyellem magam. Mert vele beszélgetve újra rádöbbenek, hogy az életben mi az, ami valóban fontos. Ami túlmutat a mindennapok ostoba játszmáin, rutinfeladatain, fontosnak hitt, ám jelentéktelen eseményein. Ismerem magam: ma ezt még tudom, de holnapra már felülírják a játszmák, a feladatok és az események, így sokszor kell még beszélgetnünk, hogy belém ivódjon Anita tanítása. Negyven–ötven év talán elég lesz …

- Száraz Ancsa -