Isten a legfőbb támasza

Nyíregyháza - Bizony, volt idő, amikor a diákok arra voltak büszkék, ha egyest kaptak az iskolában!

– Az én élettörténetem, magánéletem kevésbé érdekes, viszont tanulságos és építő lehet mindaz a szellemi útravaló és tapasztalat, amit a Nyíregyházi Kálvineum Református Tanítóképző Intézet hallgatójaként 75-80 évvel ezelőtt szereztem – mondta szerényen Földessy Lajosné, akinek márvány oklevelet adományozott nemrégiben egykori iskolája jogutód intézménye, a Nyíregyházi Egyetem. A Balatonfüreden élő, 94 éves özvegy örömmel fogadta a felsőoktatási intézmény gesztusát, ugyanakkor nem értette, hogy miért asszonynevén említi a dokumentum, hiszen tanítónő szakos diplomáját még hajadonként, Székely Rózsa Piroska Líviaként vette át 1942-ben…

Gyertyafény és hegedűszó

– A nyíregyházi leánykálvineumot Kiss Ferenc teológus professzor hozta létre közadakozásból, hogy a világháború után árván, félárván maradt református gyerekek, a lelkészi és a tanítói árvák tanulhassanak, és sokra vihessék az életben. Emlékszem, nagyszerű tanáraink voltak, családias hangulatban, de magas színvonalon folyt az oktató- és nevelőmunka. Valamennyien énekkarosok voltunk, a Kodály-féle szolmizációs rendszert tanultuk. Igazgatónkra, Porzsolt Istvánra, osztályfőnökünkre, Nyilasi Imrénére és tanárainkra, nevelőinkre pótszüleinkként tekintettünk. Nem büntettek senkit, ha ötöst kapott (akkoriban az egyes osztályzat volt a jeles érdemjegy), kölcsönösen segítettük, korrepetáltuk egymást az iskolai és az internátusi „szeretetközösségben”. Rendszeresen imádkoztunk, zsoltárokat énekeltünk, áhítaton vettünk részt, Makai László vallástanárunk segítségével két év alatt elolvastuk a teljes Bibliát! – mesélte a márványdiplomás tanító.

Feledhetetlen élményei sorában említette: Balatonszárszón, a református egyház konferenciaházában szólt imájában először saját szavaival Istenhez, első kérése az volt, tanítsa meg az Úr imádkozni, mert nem tudja, mit kell mondani… A szárszói templom is mély nyomot hagyott Líviában: villanyfény helyett gyertyák égtek az Úr asztalánál, orgona helyett pedig hegedűn játszották a zsoltárokat Isten picinyke házában.

Földessy Lajosné hosszasan mesélte, miként lett Tótvázsonyban tanítónő, büszkén említette az iskolaigazgató férje emlékére állított márvány emléktáblát, s hogy 22 éve él özvegyen, tele hittel, reménységgel, de egyre fogyatkozó erővel, egészséggel. Lívia néni őszintén beszélt arról is, mennyire megrendült az istenhite, amikor első fia, Csaba 12 évesen baleset áldozata lett, s miként kapott csodával határos üzenetet, hitbéli megerősítést az Úrtól a kellő pillanatban.

– Máig hálás vagyok azért a szellemi útravalóért, amit a kálvineumban kaptam. A mai fiataloknak azt tanácsolom, a boldogságot ne a szenvedélyekben, a szórakozásban vagy a pénzhajhászásban, hanem Istennél keressék, aki szent szaván keresztül megmutatja számukra a helyes utat! – tanácsolta.

A tanítóképzés története Nyíregyházán

Nyíregyháza tanítóképzése másfél évszázados múltra tekint vissza. 1847-ben már működött képző a városban az evangélikusok iskolaszervező munkájának köszönhetően. Egy év után azonban a gazdasági bizonytalanság és a háborús állapot miatt működését ideiglenesen felfüggesztették. A tanítás 1859-ben indult újra, s az intézet áthelyezéséig (Eperjes), 1873-ig működött. A képzés nyíregyházi folytatására négy évtizedet kellett várni: a Nyíregyházi Magyar Királyi Állami Elemi Népiskolai Tanítóképző Intézet 1914-ben nyitotta meg kapuit.

A század elején még egy képző nyílt Nyíregyházán: a református tanítónőképző, közismert nevén a Leánykálvineum. A nyíregyházi állami tanítóképzőbe 1914-től 1961-ig 6306 tanuló iratkozott be, 1374 fő szerzett képesítést. A református tanítónőképzőben 1928-tól 1957-ig 6523 volt a beiratkozott tanulók száma, s 1948-ig, az iskola államosításáig 670 oklevelet adtak ki.

KM-PI