Egy apa-fia programmal kezdődött…

Nyíregyháza - Zádori Barnát magával ragadta a vadászhagyományok ápolása, a vad iránti tisztelet, s a jó társaság.

„Félelmetes magabiztossággal lőtte a korongot, meggyőzően utasított mindenkit a döntőben maga mögé, holott holtversenyben ötödikként éppen csak hogy bejutott a legjobbak közé” – Fazekas Gergely, a Vadászkamara megyei titkára mondta ezt a 25 esztendős nyíregyházi Zádori Barnáról, aki a közelmúltban Kabaláson megnyerte az amatőrök között a koronglövőversenyt.

Kezdetben fényképezőgéppel

Mikor mindezt felidéztük a fiatalembernek, így válaszolt:

– A programjaim úgy alakultak, hogy az elmúlt fél évben nem volt lőfegyver a kezemben, így arra gondoltam, a koronglövőverseny éppen jó lesz gyakorlásnak. Tavaly is részt vettem a versenyen, de nem értem el jó eredményt, így most sem számítottam arra, hogy esélyes leszek. Valóban nehezen indult a verseny, holtverseny miatt még az ötödik helyért is „párbajoznom” kellett, hogy bejuthassak a döntőbe. Talán éppen a „párbajnál” éreztem rá igazán a mozdulatokra, a célzásra, a korongok röptéjére, mert utána a döntőben szinte már hibátlanul lőttem – elevenítette fel az emlékeket Zádori Barna, a Kállósemjéni Kállay Vadásztársaság tagja, akit arról is faggattunk, vajon hogyan alakult ki a vadászat iránti érdeklődése.

– Bár édesapám már régóta vadászott, engem sokáig nem érdekelt ez a hobbi. Húszéves lehettem, amikor úgy döntöttem, elkísérem édesapámat egy vadászatra, egy olyan apa-fia programra, hogy lássam, mi is ez az egész. Az első vadászatot aztán újabbak és újabbak követték. Kezdetben fényképezőgépet vittem magammal, de aztán mind jobban magával ragadott a vadászhagyományok ápolása, a vad iránti tisztelet, s a jó társaság, így három évvel ezelőtt megszereztem én is a vadászvizsgát.

Avatás az eszlári határban

Azóta Barnának sikerült elejtenie fácánkakast, nyulat, őzbakot, őzsutát, rókát, szajkót, vadkacsát, három hete pedig az első vaddisznót is terítékre hozta.

– Tiszaeszlár határába szólt a baráti meghívás, édesapámmal örömmel mentünk. Még világos volt, amikor elfoglaltuk a magaslesen a helyeket. Egy jó háromnegyed órát várakoztunk, amikor süldők és malacok jelentek meg, s az egyik süldőt sikerült elejtenem. Csakhogy azzal a lövéssel tönkretettem a többiek vadászatát, mert az előírások szerint zsigerelni kellett azonnal a vadat, illetve egyes szerveit vizsgálatra kellett előkészíteni. Mivel életem első vaddisznója volt, természetesen nem maradt el a ­vaddisznóvadásszá avatás sem, erről gondoskodott édesapám, dr. Zádori Zoltán, valamint Mészáros Tibor és dr. Mészáros Dávid. Egyébként nagyon szeretem a vadhúst, amikor csak tehetem, vadhúst eszem, sokkal egészségesebbnek tartom, mint az üzemekből kikerült termékeket.

Végül arra kérdeztünk rá, van-e valamilyen álom a vadászattal kapcsolatban.

– Van egy olyan mondás, hogy a vadászatban nem az a szép, amit ad, hanem amit ígér. Nincs „bakancslistám”, elfogadom azokat a lehetőségeket, amelyeket a természet felkínál – mondta befejezésül Zádori Barna.

MML