Évtizedek a pedagóguspályán

Mátészalka - A háború után az általános iskola udvarán tartották az órákat a leánykálvineumban.

Pedagógusnak lenni gyönyörű hivatás, és aki jó fél évszázaddal ezelőtt szerezte első diplomáját, ma nem is nagyon érti, miért van tanítóból, tanárból egyre kevesebb. A régiek mit meg nem tettek azért 60-70 évvel ezelőtt, hogy ilyen diplomához jussanak. Minderről az olyanok elbeszéléséből hallhatunk, mint Fülöp Sándorné, aki az idei tanévnyitó egyetemi szenátusi ülésen kapta kézhez Nyíregyházán a hetven éve megszerzett okmány rubin megfelelőjét.

Uzonyi Matildnak szép gyerekkor adatott Jármiban, ahol a kisgazda szülők mindent megtettek az egy év különbséggel született leánygyermekekért.

Fej-fej mellett a két testvér

– Édesapám volt az első gyümölcstermesztő a faluban, rengeteget dolgoztak, hogy bennünket iskoláztatni tudjanak. Szekéren hordta a termést a környező városokba csaknem a hét minden napján, éjszaka indult, hogy odaérjen. Mivel én a négy elemi után, a nővérem pedig az ötödiket kijárva került a polgáriba, innentől mindig ugyanott tanultunk – sorolta Matyu néni, merthogy máig mindenki így ismeri.

Kerékpáron jártak tehát Mátészalkára, télre pedig beköltöztek egy ismerős családhoz. A szüleik azt szerették volna, ha néhány tárgyból különbözeti vizsgát téve átmennek a nagykállói vagy a nyíregyházi gimnáziumba. Maradtak, és négy év után továbbléphettek a Porzsolt István vezette nyíregyházi Leánykálvineum Református Tanítóképzőbe. Az emeletes épülethez nem szokott lányok annyira rá­csodálkoztak az új iskolára, hogy kezdetben még el is tévedtek benne, és az alagsorban kötöttek ki. Már az első évben beleszólt életükbe a háború: 1944 tavaszán azért küldték haza őket, mert lefoglalták az épületet az oroszok.

Szép évek, fiatal évek

Reményük se volt a folytatásra egészen 1945 januárjáig, amikor egy fiúképzős ismerősüktől megtudták, indul az iskola, de már májust írtak, amikor egy tehervonat fülkéjében beutaztak Nyíregyházára. Teltek a boldog fiatal évek, pedig kezdetben csak a református iskola udvarán tanulhattak. Uzonyi Matild néptáncra, színjátszókörbe járt, a testvérével képesek voltak átmászni a magas kerítésen, hogy moziba mehessenek. – A magyar filmeket nem szerettük, rossz volt a hangminőségük, de a későbbi kedvencemet, az Egy nyáron át táncolt című romantikus svéd filmet soha nem feledem – mesélte Matyu néni.

Három év után líceumi érettségit tehettek volna, de a tanítóképző elvégzése mellett döntöttek. Képesítést 1948-ban szereztek, és csak két hónapnyi munkanélküliség után kaptak állást Tarpán, 350 forintos fizetésért. A nővérét csaknem Milotára tették, de egy kis protekció segített. Tíz esztendőt húztak le itt, csupán egyetlen évig vett Fülöp Sándorné élete egy kis vargabetűt Gelénesen. Tarpára 1952-ben csak úgy vették vissza, ha július 15-éig megesküsznek az Egerben végzett pedagógus vőlegényével. Mivel a nővére Barabáson talált magának párt, a két testvérnek itt váltak szét az útjaik.

Letelepedve Mátészalkán

Egy évre kislányuk született – de még egy kádjuk se volt, nemhogy babakocsi –, 1958 pedig jött a fiú is. (Fülöp István egykori országgyűlési képviselő jelenleg a Mátészalkai Járás vezetője.) Aztán újabb kilenc év a jármi és a paposi általános iskolában. Akkorra a férje elvégezte az egyetemet, s mivel Mátészalkára hívták, pedagógus kölcsönből ott építették fel a közös otthonukat. A férje után 1969-től ment tanítani, de csak kisegítősöket kapott, mert a „kulák lányának” nem igen járt ettől jobb. Innen is ment nyugdíjba 1984-ben. A férjét 2012-ben veszítette el, ma már az öt unokájának és a kiskertjének él, s meg-megpihenve lapunkat is szívesen olvasgatja.

A szörnyű ötvenes évek

Egy minden tisztségéről leváltott, kuláknak bélyegzett apa, és egy matrac a szülei egyetlen szobájában évekig – ez jutott a fiatal házas Fülöp Sándornénak az ötvenes években.

A szobákat kisajátították, és idegeneket költöztettek oda, akik felhasogatták a tüzelőjüket, és hajnalokig ricsajoztak. – Még menyasszony se lehettem, mert nem lehetett gyűrűt kapni. Egy havi fizetésemet minden évben elvitte a kölcsönjegyzés, ingyen korrepetáltunk, amikor csak meghallottuk Rákosi vagy Sztálin nevét, felállva kellett tapsolnunk, és tyúkoltásra meg lóvizsgálatra vittek adminisztrálni – osztott meg néhány emléket a szörnyű időszakról Matyu néni.

MJ