A titok nyitja: szeretet, türelem

Nyíregyháza - Hatvanöt éve mondta ki a boldogító igent a Nyíregyházán élő házaspár.

Hogy 65 év sok vagy kevés, az viszonyítás kérdése. Egy tizenéves szemével nézve még nagyon sok homokszem pereg le addig, egy jóval idősebb ember pedig nosztalgiával gondol „ifjúságára”. Ha azonban azt mondjuk, hogy a 65 év a házasságban eltöltött időszakot jelenti, akkor elismerően csettintünk, s minden tiszteletünk a vaslakodalmat ünneplő házaspáré.

Biciklizés az iratért

Házasságkötésük 65. évfordulóját ünnepelhette meg a közelmúltban a Nyíregyházán élő Pál János és felesége, Karnóczi Erzsébet. Az 1950-es években a Hímesben épített házikóban fogadott a 88 éves János bácsi és két évvel fiatalabb hitvese, hogy felidézzük a közösen eltöltött hat és fél évtizedüket. (A múlt heti látogatás időpontja véletlen volt, a cikk mai megjelentetése azonban nagyon is tudatos, hiszen hazánkban február 10-én kezdődik a házasság hete rendezvénysorozat.)

Természetesen először a megismerkedés körülményeit elevenítették fel érdeklődésemre.

– Újfehértón egy utcában laktunk, a lakások egymással szemben voltak, így már kicsi korunktól ismertük egymást. Tizenhét éves koromban elkerültem Nyíregyházára tanulni, abban az időben kezdtem el udvarolni Erzsikének – emlékezett vissza a kezdetekre Pál János.

– A templomi esküvőnk 1953. december 25-én volt Újfehértón. A polgári esküvőt is a településen rendeztük meg, de azt egy másik napon. Már ott voltunk az anyakönyvvezetőnél a tanúkkal, amikor kiderült, hogy nincs nálam a születési anyakönyvi kivonatom. Biciklire pattantam, s tekertem be a nyíregyházi albérletembe az iratért. Vissza már nem bírtam volna bicajozni, végül egy teherautóval sikerült visszajutnom, szerencsére türelmesen várakozott az anyakönyvvezető és a menyasszony is a tanúkkal, amíg meg nem érkeztem.

A kor szigorú erkölcsi életének bemutatására Erzsébet asszony mesélt el egy történetet:

– A szomszéd néni meglátott bennünket az utcán, ahogyan karon fogva mentünk, s ezt meg is jegyezte szemrehányóan az édesanyámnak. Ő megvédve bennünket elmondta, hogy vőlegényként és menyasszonyként már az esküvői ügyeket intézzük.

A fiatal pár először albérletben lakott, majd telket vettek 1956-ban a Hímesben, s megépítették házukat, ahol mind a mai napig élnek. Pál János közben több szakmát is kitanult, egy személyben volt lakatos, gépjárműjavító, hegesztő és mezőgazdasági gépész. Megszerezte a tanári diplomát is, s harminc éven keresztül oktatta Nyíregyházán a mezőgazdasági szakközépiskolában a felnövekvő generációkat. A nyugdíjkorhatár elérése után még három évet dolgozott az oktatási intézményben. Erzsike néni a nyugdíjaztatása előtt 23 éven át dolgozott a Bessenyei György Tanárképző Főiskola gazdasági hivatalában könyvelőként. Egy lányuk született, aki három leány­unokával ajándékozta meg őket, s ma már van öt dédunokájuk is, négy lány és egy fiú.

– Ennyi nő között észnél kellett lennem, kötelező volt mindig egyetérteni velük – jegyezte meg viccesen, de a hangjában sok-sok szeretettel János bácsi. A ház ura egyébként nagyon tréfás kedvű még most is, szinte mindenre van egy-egy humoros megjegyzése. Mint elárulta, évtizedek óta előfizetője a Kelet-Magyarországnak, s mindig elolvassa a Megér egy mosolyt rovatunkban a nap viccét.

Segítség a tűzoltóknak

– Volt egy tanyám, ahol kertészkedtem és méhészkedtem – folytatta Pál János. – Még a telefonkönyvbe is bekerült, hogy méhész vagyok. A tűzoltók többször is kértek, segítsek befogni a kirajzott méheket. Egyszer a harmadik emeleten a falon voltak a méhek. A létrán felmentem maszkban és füstölővel, alattam meg ott állt hajadonfőtt vagy tíz fiatal tűzoltó, akiket kivezényeltek, hogy lássák a méhek befogásának gyakorlatát. Csakhogy a megzavarodott méhek őket is célba vették, így jobbnak látták, ha nem bámészkodnak, hanem inkább menekülnek.

- M. Magyar László -

Fogják egymás kezét...

A 65. házassági évfordulót nem véletlenül nevezik vaslakodalomnak, hiszen erős akarat és kitartás kell ennyi évi együttéléshez. Hogy lehet ezt kibírni? Vajon mi a titka a hosszú házasságnak? Ezekre a kérdésekre Erzsike néni válaszolt:

– Megértőnek kell lenni egymás iránt, nagyon fontos a szeretet, a türelem. A családtagok szeretettel és tisztelettel legyenek egymás iránt. Lehetnek eltérőek a vélemények, de sohasem voltak közöttünk nagy veszekedések. Ha pedig mégis előfordult összezördülés, hamar követte a kibékülés. Mi még most is úgy alszunk el minden este, hogy fogjuk egymás kezét…