Szabolcsi rémsztori! Rakéta karórákat lopkod a tiszai hordófejű víziszörny?

Imre barátommal voltunk éjszakai horgászaton a Tiszán. Csónakból lógattuk a horgot, nem messze a parttól. Szép, nyugodt, tiszta idő volt, a Hold hosszan világította meg a folyót - kezdte a történetét olvasónk. - De egyszer csak, olyan fél tizenkettő felé megvadult a víz, és a szél is feltámadt. A csónakunk lassan forogni kezdett, mintha valami örvényre futottunk volna, de közben az úszóm kapást is jelzett. Megrántottam a botot, és kissé szédülve kezdtem el visszatekerni a damilt. Egyre nehezebb volt, éreztem, hogy a víz alatt valami nagy dolog rázza magát. Erőlködtem, és ahogy egyre feljebb húztam ezt a valamit, a mélyből kirajzolódott a hosszúkás teste is. Először csak azt hittem, hogy a Hold fénye csillog fehéres hátán, de aztán jobban megnézve láttam, ő maga az, ami foszforeszkál ott lenn a víz alatt. Tébolyító félelem járta át a szívem. Gondolkoztam, hogy hagyjam-e inkább a fenébe az egészet, de aztán erőt vettem magamon, és újra húzni kezdtem. Hiába, ugyanis pattant a damil, és elszabadult a lény. A ladik ettől pedig csak még gyorsabban pörgött. 
Ekkor éreztem, hogy egy nyirkos kéz ér a vállamhoz. Gondoltam, Imre az, valamit mondani akar, de amikor hátrafordultam, láttam, hogy a barátom fejjel előre kilógva a csónakból fél testtel a víz alatt van. Csupasz hátán pedig vérző sebek éktelenkedtek, mintha valami a karmos lábával felkapaszkodott volna rajta. Ez a valami pedig még mindig ott volt a csónakban. Nyálkás tekintet, taknyos bőr, angolnaszerű karok. Ahogy azonban rápillantottam, a lény máris visszacsusszant a vízbe. Hangos csobogás kezdődött. Jakuzzivá változott körülöttünk a Tisza. Két karmos kéz csapódott ekkor a ladikunk oldalának, és nagyot lökve rajta, vízbe borított minket. A lény megragadta a bokámat, és eszeveszettül rázogatni, cibálni kezdett a víz alatt. De amikor már éppen nem bírtam volna tovább, elengedett. Ahogy újra a víz felé kerültem, Imre szutykos és értetlen fejét pillantottam meg. Azt magyarázta, hogy őt is megszorongatta a lény. 
Örültünk, hogy sértetlenül megúsztuk ezt a találkozót, és az sem zavart minket, hogy később a parton észrevettük, kizsebelt minket a víziszörny! 

Eltűnt mind a kettőnk pénztárcája, és az én öreg Rakéta karórám is odaveszett. Nem volt sok pénz benne, csak a személyim miatt aggódom. Félek, hogy így eltulajdonította személyazonosságomat a Fullasztó. Mert abban már biztosak vagyunk, hogy őt láttuk. Fullasztó, más néven Hordófejű Ember. Kérem a hivatali dolgozókat, ha azt tapasztalnák, hogy valahol a Fullasztó humán okmánnyal próbálná azonosítani magát, kérem értesítsenek.

És hogy mi igaz ebből a történetből? Döntse el ki-ki maga! Akinek pedig akad hasonló sztori a tarsolyában – ne adj isten magával a sokat emlegetett farkasemberrel hozta össze a sors, ne tartsa magában – csupa fül vagyunk!