Édes teher példaképnek lenni

Tavaly a Nyírsport SE szervezésében negyedik alkalommal rendezték meg Nyíregyházán a Mr. Tus Kupa nemzetközi meghívásos szabadfogású birkózóversenyt. A versenyt megtisztelte a verseny névadója, dr. Hegedüs Csaba is. 

Más lenne-e az élete, ha a 99. vagy a 101. magyar olimpiai aranyat nyerte volna? 
Nem hiszem, hogy lényegesen máshogy alakult volna az életem. Nagyon készültem, nagyon koncentráltam, azt gondolom, hogy életem legnagyobb teljesítménye volt, mert olimpiai aranyat nyerni elképzelhetetlenül nehéz dolog. Azért sikerülhetett, mert hosszú éveken keresztül annyit dolgoztam, mint senki a világon. A döntőben a jugoszláv Nenadics ellen léptem szőnyegre, nem volt egyszerű dolog, mert a világszövetség elnöke is jugoszláv volt, és ott állt keresztbe tett kézzel a zsűrielnök mellett. Amikor felálltunk egymással szemben, azt éreztem, hogy nemcsak Nenadiccsal, hanem az egész világgal kell megküzdenem. A mérkőzésen fizikailag és idegileg teljesen kimerültem, utána a fal mellett lecsúszva fél óráig zokogtam. Egyszer csak éreztem, hogy valaki megfogta a vállamat, és azt mondta, hogy bocsáss meg, Csabikám. Csanádi Árpi bácsi, a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságának a tagja volt az. Azért kért elnézést, mert mikor előző évben hazaérkeztünk a szófiai világbajnokságról, ő fogadott bennünket a repülőtéren, és azt mondta, hogy ez semmi, nem világbajnokságot kell nyerni, hanem olimpiát. Én ezen akkor ott nagyon megsértődtem, pedig tudtam, hogy csak motiválni akart. Aztán azt kérdezte, hogy ugye tudod, hogy te vagy a századik. Nekem fogalmam sem volt róla. Viccesen azt mondtam, hogy ezután a kvízműsorokban gyakori kérdés lesz. Nem az változtatta meg az életemet, hogy hányadik aranyérmet nyertem meg Münchenben, hanem az, hogy egyáltalán nyertem. 

Ön emblematikus alakja a nemzetközi és a magyar sportnak. Milyen felelősséggel jár ez? 
Ezt nehéz szavakban megfogalmazni, a nap huszonnégy órájában tudja az ember, hogy példakép. Tisztában vagyok azzal, hogy a megjelenésem, a viselkedésem, a mondataim, a gesztusaim komoly hatással vannak az emberekre. Sokszor nehéz ez, de édes teher. Amit elértem, arra lehetnék nagyképű is, mert versenyzőként, szövetségi kapitányként, nemzetközi funkcionáriusként sok mindent letettem az asztalra. Mégis helyén kezelem a dolgokat, mert tisztában vagyok vele, hogy mindent a kemény munkámnak és tehetségemnek köszönhetek, amelyet Istentől kaptam, ezzel pedig vétek visszaélni. Nagyon hálás vagyok a gondviselésnek, hogy ide születtem, hogy magyar vagyok, és hogy itt élhetek. Azt gondolom, hogy nyolcévesen érdemes volt lemennem a sárvári birkózóterembe, érdemes volt ezt a nem egyszerű életutat végigjárni, amelyen azért sokkal több volt a szürke hétköznap, mint a piros betűs vasárnap. Érdemes volt hinni abban, hogy le tudom győzni a világot. Néha sikerült, néha nem, ha újrakezdhetném, ugyanígy csinálnám végig. 

Miben tudott rendszeresen az ellenfelei fölé kerekedni? 
A hitemmel, a szüleimtől örökölt gondolkodásommal. Pedagógusok voltak, tőlük kaptam egy olyan útravalót, amely irányt mutatott egész életemben. Olyan erőt kaptam tőlük, hogy sokszor erőn felül is tudtam teljesíteni. 

BB 
 

Borítókép: Dr. Hegedüs Csaba | Fotó: Mán László