Ejtőernyős baleset

2023.07.10. 12:34

Megbénította a pánik?

A hétvégén lezuhant ejtőernyős egy mozdulattal elkerülhette volna a balesetet.

Komoly felkészülés előzi meg az ejtőernyős növendékek első ugrását

Forrás: Illusztráció: pexels

Valószínűleg eluralkodott a pánik a hétvégén balesetet szenvedett ejtőernyősön, azért nem volt képes meghúzni a leoldópárnát, ami kinyitotta volna a tartalékernyőjét – gondolkodott hangosan az eset kapcsán Jánkfalvi Csaba. Mint ahogy arról beszámoltunk, szombaton a nyíregyházi repülőtéren lezuhant egy ejtőernyős, a 40 éves férfit, aki súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett, mentőhelikopterrel szállították kórházba. A Nyírségi Ejtőernyő Klub elnöke hozzátette: a férfi nem az ő növendékük, a miskolci klub tagja, de természetesen ők is vizsgálják a történteket. A szakember továbbra sem kívánta az esetet kommentálni, kérdésünkre azonban elmondta, ahhoz, hogy a növendékek végrehajthassák az első ugrásukat, részt kell venniük egy bekötött légcellás oktatáson, amit komoly felkészülést igénylő, szigorú elméleti és gyakorlati vizsgák követnek.

– A tanulóknak a földön, ejtőernyős hevederben is be kell mutatniuk többek között a már említett leoldást – amit dokumentálnak, azaz felvételen rögzítenek is –, tehát alaposan begyakorolják, mi a teendő ilyen esetben, ráadásul a növendékeknek havonta fel kell frissíteniük a tudásukat. Az már egy másik kérdés, hogy ami a földön megy, a levegőben is sikerül-e, nagyon sok múlik az ugró lélekjelenlétén. Nyilván az oktatók nem pszichológusok, de valamilyen szinten fel tudják mérni, hogy a tanulójuk ilyen helyzetben képes lesz-e cselekedni, a beszélgetések során jobb esetben le tudják szűrni – magyarázta Jánkfalvi Csaba.

– Ez egy bekötött ugrás volt, ilyenkor az oktató már a repülőből nyitja az ejtőernyőt, a tanulónak semmit nem kell csinálnia, csak kiugrani. Egy minimális rendellenesség bármikor előfordulhat, ezt azonban tudnia kell megoldani, hiszen előzetesen felkészítették rá. A tapasztaltabb ejtőernyősök könnyedén orvosolják a problémát, viszont úgy hallottam, a balesetet szenvedett férfinak ez csak a második ugrása volt – jegyezte meg a Nyírségi Ejtőernyő Klub elnöke. Érdeklődésünkre hozzátette: olyan nem fordulhat elő, hogy nem nyílik ki a tartalékernyő, ugyanis minden felszállás előtt szigorúan ellenőrzik a felszerelést, különös tekintettel az elakadásmentességre. 
KM

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában