Sokaknak segített megtalálni az igazit

A nyíregyházi Zrínyi Ilona Leánygimnázium frissen érettségizett végzőse szófogadó gyermekként így is tett. Bár fájó szívvel mondott le egyéni ambícióiról, megértette, hogy az ő keresetére is szüksége van a családi kasszának. Sosem neheztelt édesapjára emiatt, mi több, visszatekintve kifejezetten hálás, hogy fejest kellett ugrania a munka világába, ahol hosszú évtizedeken át, még nyugdíjazása után is megállta a helyét. 

Kiböjtölték a tandíjat 

A két gyermekkel és három unokával büszkélkedő Varga Ferencné, aki a közelmúltban ünnepelte 80. születésnapját, így tekintett vissza élete főbb történéseire: – Iparoscsaládba születtem, apám cipészmester volt, anyám háztartásbeli, aki nem ritkán a lábbelik értékesítésébe is besegített. A kisipari termelőszövetkezetek (ktsz) megjelenése nehéz anyagi helyzetet teremtett számunkra, de a szüleim így is mindent elkövettek azért, hogy se én, se a húgom ne nélkülözzünk, a tandíjat is „kiböjtölték” számunkra. Ő a kereskedelmiben végzett, piacképes szakmát kapott a kezébe, nekem zrínyisként azzal kellett szembesülnöm az általános érettségivel a kezemben, hogy bár nagy lexikális tudásra és példás emberi tartásra tettem szert a leánygimiben, semmilyen hasznosítható szakismerettel nem rendelkezem. 

Sosem ment újra férjhez 

Az utcabizalmi közbenjárásával Zita a Kelet-Magyarországi Tüzelőszer és Építőanyag Kereskedelmi Vállalat (a későbbi Kelet-Tüzép) központi irodájában lett bérelszámoló, pénzügyi és kereskedelmi továbbképzések révén egyre felelősségteljesebb munkaköröket töltött be a vállalatnál. – Imádtam a munkám és a kollégáimat, szerettek, tiszteltek, ahogyan én is őket. Később egy horvát érdekeltségű, írószereket és építőipari termékeket forgalmazó cégnél folytattam regionális területi igazgatóként. Megfordultam a belvárosi Kopcsa Galériában és a Terranova Centrumban is, igazán azonban az egyik ismert biztosítótársaság értékesítő munkatársaként teljesedtem ki. A nyugdíjazásom előtti és utáni időszakot összeadva, több mint két évtizeden át segítettem az embereknek „megtalálni az igazit”, legyen szó élet-, baleset-, lakás- vagy utasbiztosításokról. 
– Apropó igazi… Huszonévesen mentem férjhez, két gyermekem: Attila és Zoli, illetve unokáim: Laura, Tamás és Hédi ma is a szemem fényei, nagyon büszke vagyok rájuk. A házasságom 27 év után zátonyra futott, sosem mentem újra férjhez. A barátnőim unszolására – immár középkorú hölgyként – egyszer feladtam egy társkereső hirdetést az újságban, a válaszleveleket olvasva nem tudtam, sírjak vagy nevessek. Emlékszem például egy megözvegyült nagyhalászi gazda soraira, aki így akart levenni a lábamról: „Nemrég hótt meg az asszony, kellene mellém valaki, aki segít megétetni a disznókat. Nem baj, ha nincs szerelem, csak szeretet legyen, a szerelem vagy meg­gyün, vagy nem.” Talán mondanom sem kell, egyszer és mindenkorra letettem az ilyesfajta ismerkedési formáról. 

Nagy utazás, ez az élet! 

A biztosítótársaságnál töltött időszak alatt a minden tekintetben önálló Zita új hobbinak hódolt: rengeteget utazott a barátnőjével, járt Mexikóban, Indiában, Európa majd’ minden táján, de még Thaiföldön is, nyilvántartása szerint 232 órát töltött a levegőben! Ma már csak rövidebb belföldi utakra vállalkozik, hol a Nyíregyházi Őszi Napfény Nyugdíjas Egyesület örök fiataljaival kirándulgat, hol az Alvégesi Tánccsoport oszlopos tagjaként áll színpadra, tagja a jósavárosi Szent Imre katolikus iskola családkórusának. Máig mozgalmas életet él, segítőkész, igazi közösségi ember, szívesen vállal szervezési feladatokat, kulturális szerepléseket, s lelkesen koptatja a parkettet a nyugdíjasklubok zenés-táncos összejövetelein.