Eltűnőben vannak a karácsonyi szokások

– A sok jeles napjával szinte az egész december a termékenység-varázslás és a párválasztás jegyében telt, de a karácsonynak is megvoltak a maga rituláéi. Régen az embereknek azt jelentette a karácsony, hogy együtt voltak, beszélgettek, odafigyeltek családtagjaikra, barátaikra, ezzel szemben ma már a jókívánságainkat is a digitális térben küldjük el, s nem személyesen adjuk át. Az, hogy eltűnőben van a betlehemezés, a kántálás,  azt is mutatja, hogy egyre kevésbé vagyunk kíváncsiak egymásra, a múltunk örökségére. Mi ezen szeretnénk változtatni – mondta lapunknak Szűcs Zsuzsanna, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója.

Áldást kértek a következő évre 

– Ilyen például a bábtáncoltató betlehemezés is: fiatalok és idősebbek, fiúk és lányok együtt családról családra jártak, és előre betanult szövegeket s énekeket adtak elő, melyek középpontjában Krisztus születéstörténete állt. A kis műsorért cserébe ajándékokat kaptak a háziaktól, akik a nagyobb fiúkat borral vagy pálinkával is megkínálták. Ennek van egy kicsit szolidabb formája is: a kántálók dicsérő énekeket, főleg zsoltárokat adtak elő, és természetesen ők is kaptak mézeskalácsot vagy kőttes kalácsot. A sok jeles napjával – Borbála-nap, Luca-nap – szinte az egész december a termékenységvarázslás és a párválasztás jegyében telt, s a karácsonynak is megvoltak a maga rituáléi. A tirpákok mezőgazdasággal foglalkoztak, s fontos volt nekik, hogy a következő évben is jó termés legyen, ezt pedig azzal próbálták elősegíteni, hogy karácsonykor a felszentelt asztal alá szalmát vetettek, ekevasat és terméseket tettek: így kérték Krisztus urunk áldását a következő évi termésre – mondta az igazgató, és hozzátette: mindegyik vallásnak megvoltak a saját szokásai. 

Kiveszőben vannak 

– A katolikusok szenteste éjféli misére mentek, a reformátusok istentiszteleten vettek részt, és teljesen természetes volt, hogy a szentségeket magukhoz vették. A tirpákok, akik evangélikusok voltak, karácsony első napján kiosztották a sákramentumokat, délelőtt mindenki elment az istentiszteletre, és úrvacsorázott. Nagy vendégségeket csaptak, a családok felkeresték egymást, és olyan ételek kerültek az asztalra, amelyek közül sok még ma is az ünnepi menü része. Az almát például annyi cikkre vágták, ahányan körül ülték az asztalt, ezzel kívántak jó egészséget mindannyiuknak a következő évre, a tirpákoknál pedig volt egy kevésbé ismert szokás: azoknak a családtagjaiknak is megterítettek, akik abban az évben haltak meg, ezzel is erősítették az összetartozást – mondta Baloghné Szűcs Zsuzsanna, aki úgy látja, hogy napjainkban a karácsony sokkal inkább szól a külsőségekről, mint a hagyományok megéléséről. 

Megtelt a hatalmas templom 

– Parókián nőttem fel, az egyházi ünnepeken a szüleim mindig dolgoztak. Karácsonykor megtelt a hatalmas dögei református templom, és mi, a hittanosok műsort adtunk – ez volt a falu közös ünnepe. Ezután lecsúszkáltunk a havas kis utakon a nagymamámhoz, ahol együtt volt a nagy család, a testvérek, unokatestvérek, s közösen énekeltünk. De emlékezetes az a karácsony is, amikor először voltunk az anyósoméknál, hiszen meg kellett ismerni egy másik család szokásait, és alkalmazkodni azokhoz. Ma már a saját családom miatt is fontos az ünnep: a legkisebb lányunk még varázslatosan éli meg ezt az időszakot, a két nővére viszont már azt is látja, hogy az ünnephez a munka is hozzátartozik. Öröm velük együtt készülődni, sütni, főzni, mindenkinek megvan a maga feladata. Egy héttel karácsony előtt kezdjük el kidekorálni a lakást, szent­este és első nap is elmegyünk istentiszteletre, a két ünnep között pedig útra kelünk, hogy együtt lehessünk a szeretteinkkel. Számunkra nemcsak a családi és baráti közösségeink fontosak, de a gyülekezet is: szeretnénk, ha a gyerekeink is aktív tagjai lennének, mert mindannyiunknak tudnunk kell, hogy hová tartozunk.