Elvesztettük egyik legnagyobb kincsünket

 Lassan egy évtizede már, hogy súlyos vízhiánnyal küzd a Felső-Tisza vidéke, s ennek kezelésére a vízügyi igazgatóság grandiózus beruházásokat jelentett be. Ahogy arról lapunk is beszámolt, nemrégiben vízügyi konferenciát rendeztek a vármegyeházán, melyen Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója tárta fel a súlyos vízhiányhoz vezető okokat. 
– A hasznosítható hazai vízkészletek vészesen fogynak az utóbbi 50 évben, annak ellenére, hogy az országba viszonylag bőséges vízhozam érkezik. Sokszor éri az a vád a vízügyet, hogy nem tartjuk vissza a vizet, csupán átvezetjük az országon. Nos, ez abszolút téves állítás, készültek arra kimutatások, hogy melyik országba mennyi víz érkezik, és mennyi távozik. Azt kell mondjam, Magyarország e téren jól áll, ám a problémák megoldásához mindez kevés. A legnagyobb gond, hogy elveszítettük a talaj vízmegtartó képességét, ami további nehézségeket okoz – hívta fel a figyelmet a főigazgató. Láng István arra is rávilágított, a mai vízhiány alapvetően három fő okra vezethető vissza: a folyók szabályozása, a vízkészletek túlzott igénybevétele, illetve a klímaváltozás.

Sorra dőlnek a rekordok 

– Sokan elítélik a folyószabályozásokat, ám azt is látni kell, hogy enélkül nem lenne elegendő mezőgazdasági terület, és nem lehetne megélni a gazdálkodásból. Ezt számos európai ország meglépte, most pedig kezelnünk kell a káros hatásait. A klímaváltozás is egy érdekes kérdés. A felmelegedés miatt nem feltétlenül lesz kevesebb eső, mint korábban, azonban a csapadék eloszlása teljesen megváltozik. Ugyanaz a csapadékmennyiség egyszerre nagyobb tömegben érkezik, ami azt is jelenti, hogy sokkal több víz szivároghat el, és így a talaj vízpótlása is nehezebben valósítható meg. Ezekre a jelenségekre sajnos számos példát is láthattunk az elmúlt időszakban.

Károsak a silány magánkutak 

– Ha az utóbbi 40 év árvizeinek számát nézzük, akkor kiderül, kevesebb árvíz volt az elmúlt néhány évben, ellenben ugrásszerűen nőtt a megdőlt rekord­áradások száma a néhány évtizeddel ezelőttiekhez képest – hangsúlyozta Láng István, aki egy manapság gyakran említett és parázs vitákat is kiváltó témáról is beszélt. 
– Az engedély nélkül fúrt kutak kérdése hosszú ideje foglalkoztatja a lakosságot, s az újabb döntések értelmében bizonyos mélységig nem is kell engedélyt kérniük az embereknek a kutak létesítéséhez. A vízügyi igazgatóság azonban maximálisan ellenzi mindezt, és nagyon jó okunk van ezt tenni. Sok helyen – köztük a Nyírség számos pontján – nem elegendő a kutakat a talajvíz szintjéig fúrni. A mélyebb talajszinteken úgynevezett vízzáró rétegek vannak, köztük pedig rétegvizek, s ezekkel a kutakkal már a rétegvizeket is megcsapolják. A legnagyobb gond ott kezdődik, hogy akár több réteget is átfúrnak, ráadásul a legtöbb kút nem megfelelő minőségben készül el. Emiatt a talajvíz már alsóbb rétegekben is megjelenik, és hiába tárolnánk mi a vizet a felső rétegben, vagy pótolná a természet, ez nem lehetséges, mert a talajvíz egyszerűen elszivárog – emelte ki Láng István, majd hozzátette: a kútfúrás ezen módja olyan károkat okoz, amiket nem lehet helyreállítani.

Nem megy egy csapásra 

– A folyószabályozás és a klímaváltozás együttes hatása is olyan problémákat okoz, amikkel azonnal foglalkozni kell. A napóleoni időkben kezdődtek azok a beruházások, melyek a szántóterületek védelmét és azok megnövelését célozták meg. A folyók árterének szűkítése miatt azonban az árvizek nem képesek elterülni, és jóval magasabb szinteket érnek el. A szűkebb ártér miatt a hordalék mélyebbre kotorja a folyómedreket. Szélsőségesebbé váltak a vízjárások, és ezt a szélsőséget tovább fokozza a klímaváltozás. A mélyülő folyók az egyébként sem kellő mennyiségű talajvizet is csapolják, és hogy mekkora a baj, azt néhány adattal könnyen érzékeltethetjük: amennyiben egy méterrel szeretnénk megemelni a talajvíz szintjét a Tisza völgyében – ennél jóval többet, legalább két métert süllyedt az elmúlt évtizedekben –, akkor másodpercenként 212 köbméter vizet kellene bevezetnünk az Alföldre, méghozzá egy éven keresztül – ismertette a meghökkentő adatokat a főigazgató, akitől azt is megtudtuk, ezek a folyamatok a vizes élőhelyeket is veszélyeztetik. 
– Azok a vizes élőhelyek, melyeket a talajvíz táplált, már nem kapnak vizet, a kihalás szélére kerültek. Azon fáradozunk, hogy a jelentős beruházásokkal orvosoljuk ezt a problémát, ám azt tudni kell, hogy még a legjobb létesítményekkel sem sikerülhet mindez egy csettintésre. Többéves folyamatról lesz szó, de a talajvíz nem pótolható gyorsabban.

 MI 

Borítókép: A Tisza–Túr-tározó mellett számos létesítmény épült az elmúlt években a vízpótlásra | Fotó: dr. Tilki Attila archívuma