„Pedig nem vettünk semmit...”

Kijöttem az üzletből, a bevásárlókocsit visszatoltam a helyére, majd a szatyrommal elindultam hazafelé. Megálltam kicsit pihenni, s hogy a járdára letett nejlontáska ne boruljon fel, s a tartalmának fele ne kerüljön az aszfaltra, próbáltam benne valamiféle egyensúlyt kialakítani. A bolt felől egy házaspár közeledett felém. A hajuk hófehér, már régen nyugdíjasok lehetnek. Az asszony azt mondta férjének: „Pedig nem vettünk semmit!” Minden bizonnyal a pénztárnál kifizetett – számára meglepően magas – összegről beszélt. A férje elkeseredett arccal ránézett, és megadóan kissé széttárta karjait. „Mit tehetünk?” – felelte, kérdezte a testbeszéde, majd szótlanul mentek tovább. Én is az üzletben olyan 3 ezer forint körülire saccoltam a kasszánál általam fizetendő összeget, de 4508 forintot mutatott a gép, s azt mondta a pénztáros is. Hát, nehéz időket élünk, de örüljünk, hogy még egyáltalán megvagyunk! Nem igaz? 
Cselényi György