„A világot a kisemberek viszik előre”

Az idei VIDOR színházi versenyprogramjának zsűrielnöke a Vígszínház társulatának tagja, a Kossuth-díjas színész-rendező, Hegedűs D. Géza volt, aki az idén tavasszal ünnepelte a 70. születésnapját. Az akkor adott interjúiból árad a nyugalom, az optimizmus, és mindenki, aki a fesztivál alatt találkozott vele, azt mondta: amellett, hogy kedves és udvarias, végtelenül derűs is. Amikor azt kérdeztem tőle, hogy mindezt Ibrányból hozta, pedagógus szüleitől örökölte, vagy a hetven év bölcsessége összegződik abban, ahogy a világhoz áll, azt felelte, ő csupán örül az életnek, s a legapróbb dolgok is boldoggá teszik. 

Csodálatos ajándék 

– Az életben mindent felfoghatunk nehézségnek, de lehetőségnek is. Problémát jelent megszületni, felnőni, de akár reggelente felkelni is, a sok nehézség pedig maga az élet. De a mindennapok megoldásokat is kínálnak, és sok-sok szépséget. 
– A szüleimnek, nagyszüleimnek jóval nehezebb sors jutott, én mégis itt vagyok, mert a nem könnyű időkben is helytálltak s felneveltek. Az országok, népek sorsa rajtuk, a kisembereken múlik, mert bár a lexikonokban és tankönyvekben csak a királyok és hadvezérek szerepelnek, a világot a hétköznapi emberek erőfeszítései viszik előre. 
– Én boldog vagyok, hogy éppen ebben a hetven évben élhettem a világon, s azért is, hogy ide születtem, s csodálatos ajándék, hogy eközben ebben az országban béke volt. Vannak feladataim, érzem, hogy szükség van rám, van hová hazamennem, van, aki szeret, és van, akit szerethetek. Reggelente kiülhetek a teraszra, hallgathatom a madarakat, és jókedvűen nyugtázhatom, hogy a természet nem foglalkozik velünk. 
– A körforgás örök: a nyár után ősz jön, majd tél, tavasz és újra nyár – a nap vagy a hold nap mint nap teszik a dolgukat. Nekünk sincs más feladatunk: amit lehet, meg kell tennünk. Közben lesznek majd falak, időnként a saját korlátainkba ütközünk, de a siker kulcsa az, hogy kudarctól kudarcig élünk – fogalmazott Hegedűs D. Géza, aki rengeteget dolgozik. 

Félszerzetesi életmód 

– Márciusig látom előre a feladataimat, de már utána is derengenek munkák. Minden hónapban 20-25 előadásban játszom: délelőtt próbálok, utána tanítok, este színpadon vagyok, de egyszerre csak egy dologra koncentrálok, arra viszont maximálisan. Úgy csinálok, mint aki egy óriási erdőben sétál, és mindig csak akkora távolságot tesz meg, ameddig el tud dobni egy követ. Ahhoz, hogy ezt bírjam erővel, és hogy örömmel éljek meg minden napot, félszerzetesi életmódra van szükség: 23 éve vegetáriánus vagyok, alkoholt egyáltalán nem iszom, s az életemben több a lemondás, mint a habzsolás. 
– Az szerez nekem örömet, ha a teljesítményem sikerélménnyel párosul, és szerencsére ezen a téren sem panaszkodhatok. Megtalálnak a feladatok, és engem motivál, hogy minden egyes előadás egy új feladat, egy új kihívás: itt nem lehet megélni abból, hogy tegnap jó voltam, minden este annak kell lennem. Minden alkalommal teljes vértezetben állok a nézők elé, mert az a fontos, hogy én is, és ők is élvezzék az előadást. 

Szép folyamatok 

Hegedűs D. Géza játszik, rendez, s 38 éve tanít színészmesterséget és művészi beszédet, s mert volt egy olyan időszak, amikor tíz évig az egyetem rektorhelyetteseként az oktatás jövőjét befolyásoló helyzetben volt, több oldalról is látja a színészképzést. – A jelentkezők, ahányan vannak, annyi félék, és nagyon szép feladat eljutni addig, amíg megtaláljuk a közös nevezőt, és amíg már felelősséggel tudom őket ajánlani a színházigazgatóknak. Nem csak a mesterség fogásaira kell megtanítani őket: fontos, hogy a színészet belső lélektani folyamatait is elsajátítsák. 

Át kell őket vezetni a valóságba  

– Az elmúlt közel negyven év alatt új és új nemzedékek nőttek fel a kezem alatt, amióta viszont ennyire medializált a kommunikáció, másképpen kell foglalkozni a fiatalokkal. A színház az mindig is színház marad, ami az újdonságot jelenti, az az, hogy át kell őket vezetni a virtuális valóságból a valóságos életbe. Ehhez pedagógiai érzékre és sok empátiára van szükség, de azt tapasztalom, hogy nem megoldhatatlan feladat. Nagyon szeretem a hallgatóimat, szoros köztünk a mester-tanítvány viszony, és boldoggá tesz, hogy sokat tanulok tőlük. 
– Ők jelentik a folytonosságot: nemzedékek sora cipeli hátán a művészeteket, és a fiatal színésznemzedék a garancia arra, hogy a színház soha nem szűnik meg.