2008.10.18 15:43; Frissítve: 2008.10.18 15:43


Érpataki falunap

Érpataki falunap
Érpatak – Színes programokkal tarkított falunapot rendeztek szombaton Érpatakon. Ennek keretében nyílt meg a Népművészeti Egyesület megyei szervezetének kiállítása is “Örökségünk a népművészet” címmel.  Érpataki falunapok 2008.10.18. 

Lombhullató falunap Érpatakon

 

Aranyba foglalta az októberi napfény a IV. Lombhullató falunapot szombaton, Érpatakon.

Már délelőtt benépesült a település, és estig csak nőtt a tömeg, mert mindenki kapott kedvére valót a színes programokból. A gyermekek a hagyományőrzés jegyében régi népi játékokkal mulatták az időt, délután pedig lovasfogatokon járták körbe a település utcáit, hogy így búcsúzzanak a lomboktól.

A kirakodóvásárban kapni lehetett mézet, kosarat, kipróbálhatták a kovácsolás mesterségét, megnézhették, hogy vájják a teknőt, a teleházban saját készítésű ajándékokat alkottak, és azt hazai is vihették a kicsik. Amikor visszatértek a fogatok a kistérségi asszonykórus találkozó résztvevői szórakoztatták a nagy számú közönséget.

Balkány, Biri, Bököny, Geszteréd, Kállósemjén, Nagykálló, Szakoly és persze Újfehértó nótásai arattak tapsot. A fellépők között volt az ukrajnai Nagybégány táncos csapata is.

Estére a buli hangulatát Sipos Johny műsora valamint Sláger Tibo és Lolita alapozták meg, majd tűzijáték zárta az élményekben dús napot.

- Pusztai Sándor -


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Szabolcs-Szatmár-Bereg
Mega bulit szervez péntek estére Tiszavasvári
Tiszavasvári - A népszerű tehetségkutató döntőjében szereplő Szakos Andrea mellett nagyszabású [...] tovább »
Jótékonysági focimeccs
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Főiskola Hallgatói Önkormányzati Testülete a Magyar DJ Válogatottal csapott össze. tovább »
Fehérgyarmat büszkesége
Fehérgyarmat - Fehérgyarmaton járva az egyik körforgalomban találkozhatunk Árpád vezér mívesen faragott [...] tovább »
Metszettek, ültettek
Mátészalka - A napokban megszéplültek a parkok és közterek Mátészalka belvárosában. tovább »
A fájdalomcsillapítás atyjára emlékeztek Tiszavasváriban
Tiszavasvári - Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Kabay János emlékhetet, amelyen tiszavasvári [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés