Aki kiáll a diákok elé, példakép

Nyíregyháza - A díjátadásra a volt tanítványai is eljöttek – az ünnepelt legnagyobb meglepetésére.

Bartha Dénes életében fontosak a nyolcasok: 1928-ban született, 1948-ban kezdett el tanítani, 1968-ban lett a 107. Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója, az iskola munkáját pedig 1988-ig irányította. És jövőre, 2018-ban ünnepli a kilencvenedik születésnapját. Persze, az idei esztendőt is az emlékezetes évek között tartja számon, hiszen augusztus 20-án Inczédy György Életműdíjat vehetett át Nyíregyházán. Amikor megtudta, milyen magas elismerést kap, olyan boldogságot érzett, amit nem tud szavakba önteni – meséli. Az örömét az is fokozta, hogy az 1967-ben végzett osztályának tagjai, akikkel évente találkoznak, meglepetésként ott voltak az ünnepségen – ez pedig talán mindennél többet elmond arról, mennyire szeretik a tanítványai még ma is, noha 29 éve már nyugdíjas.

Megtanulta a szakmákat

Szülei hat fiút neveltek, az édesapja kántortanító volt, de az ősei között lévita tanítókat is találunk – Bartha Dénes kilencedik a leszármazottak sorában, aki pedagógus lett. A tanítás a vérében van, de mint mondja, nagyszerű tanítók, tanárok is befolyásolták a pályaválasztását. A Nagy-Kauzsay tanyán kezdett el dolgozni, majd a Bessenyei György Tanárképző Főiskola megalakulásával átkerült a gyakorlóiskolába, ahol matematikát és fizikát oktatott.

– Délelőtt a gyerekeket tanítottuk, délután pedig jöttek a főiskolások, és bár sokszor csak este nyolckor mentem haza, nagyon szerettem ott lenni. Kiváló osztályaim voltak, ahol a gyerekek igazi közösséget alkottak. Soha nem fogom elfelejteni: egyszer mentem reggel dolgozni, de senki sem volt az osztályban. Elkezdtem keresni a diákokat, és kiderült, hogy anélkül, hogy bárki erre kérte volna őket, elmentek segíteni egy bajba jutott osztálytársuknak, miután kidőlt a házuk egyik fala. De olyan időszak is volt, amikor a gazdagabb gyerekek két tízórait hoztak, s az egyiket odaadták azoknak, akik üres táskával jöttek el otthonról. Boldog évek voltak, éppen ezért kézzel-lábbal tiltakoztam, amikor kineveztek igazgatónak. De mivel nem volt mit tenni, ezt is a lehető legjobban szerettem volna csinálni. Hat hónapig tanultam a szakmákat, hogy mindenről, amit az iskolában tanítunk, legyen fogalmam, még az angol és francia szabó munkafolyamatait is elsajátítottam.

– Azt hiszem, ahhoz, hogy valakiből jó vezető váljon, két dolog nélkülözhetetlen: szeretni kell a gyerekeket és a tantestülettel olyan kapcsolatot kell kialakítani, ami a tiszteleten alapul. Büszke vagyok arra, hogy majdnem minden diákot név szerint ismertem, és arra is, hogy a kollégáim mindig elfogadták a javaslataimat. Sok év távlatából egy dolgot biztosan másképp csinálnék: amikor igazgató lettem, 38 kollégát kellett irányítanom, ám a megnövekedett tanulói létszám következményeként amikor nyugdíjba vonultam, 186-an voltak a testületben. Amit viszont ma sem csinálnék másként: úgy vélem, hogy a pedagógus, aki kiáll a gyerekek elé, példakép. Nem mindegy, mit vesz fel, hogy beszél és mit mond. Minden szónak tartalma és következménye van, és én örülök annak, hogy mind a diákok, mind a kollégák elfogadták, amit mondtam – meséli Dénes bácsi, aki bár közel három évtizede nyugdíjas, nem unatkozik.

Továbbviszik a hagyományt

Kétszáznál is több fali- és zseb­órája van – ezek egy részét ő javította meg –, de érméket is gyűjt. Büszke arra, hogy a megyében ő a második, aki a matematikatanításban elért eredményeiért átvehette a Beke Manó-díjat, de az igazi boldogságot a gyermekei, unokái jelentik. A lánya és a fia is gyerekekkel foglalkozik, a fia révén pedig, aki tanszékvezető a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karán, tovább folytatódik a hagyomány, és a család tizedik nemzedéke sem marad pedagógus nélkül.

KM-SZA