A Kisvárda győzött és elmozdult a kieső zónából

Kisvárda – Az élvonal újonca Szombathelyen verte meg a közvetlen riválisát.

A Kisvárda Master Good Szombathelyen, a Haladás vendégeként kezdte a labdarúgó NB I. tavaszi idényét. A mérkőzés mindkét együttes számára különösen nagy téttel bírt, hiszen ez a két csapat szerezte a legkevesebb pontot eddig a bajnokságban.

A szabolcsiaknál az új szerzemények közül a kezdőben kapott helyet Gheorghe Grozav, Sztavrosz Cukalasz és Hugo Seco – utóbbi két játékos hozta össze az első félidő legnagyobb várdai helyzetét, ám a görög fejesét védte Király Gábor. A nagyrészt eseménytelen első játékrész végén Felipének kellett védenie egy percen belül kétszer is, és mindkétszer meg is tette a dolgát.

Az 51. percben Cukalasz jól készített elő Grozavnak, aki középre passzolt a remek ütemben érkező Horváth Zoltánhoz, a csatár bevetődve szerezte meg a vezető – mint később kiderült, győztes – találatot.

Merthogy a hazaiak a gól után nagy erőkkel próbálkoztak, ám a védelem és Felipe állta a sarat, megtartotta az eredményt, ezzel leszakította magáról a vasi alakulatot és mivel a DVTK csak döntetlent játszott a Mezőkövesddel (1–1), a miskolciakat megelőzve elmozdult a kieső zónából.

Labdarúgás: NB I.

Haladás–Kisvárda Master Good 0–1 (0–0)

G: Horváth Z. (51.).



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés