Kelet csücskének költője

Kelet csücskének költője
© Fotó: Vincze Péter
Kisvárda – Zenés irodalmi délutánnal ünnepelték „Hűség mindhalálig” címmel a Kisvárdán született Boda István költő, író, újságíró születésének közelgő 90. évfordulóját a Várday István Városi Könyvtárban november 29–én csütörtökön.

Szivák Gábor könyvtárigazgató köszöntőjében idézte a Könyvtári Csevegés sorozatának 25 évvel ezelőtti indításának történetét, s az eltelt negyedszázad fontosabb állomásait.

Ez alkalommal Boda István költő, író, újságíró, a Hajdú–Bihar Megyei Napló munkatársa, az egykori főszerkesztő–helyettese előtt tisztelegtek közelgő 90. születésnapja alkalmából

Erdei Sándor költő, újságíró végigjárta Boda István életútját, munkásságát, művészetét, stílusát és hitvallását is. A méltatás közben Erdélyi Márta Sesztina Jenő díjas versmondó a költő verseiből tolmácsolásában hallhattunk, gyöngyszemeket. Ezekkel tolmácsolta Boda István versekbe szőtt gondolatait, érzéseit a szülőföldről, (a nagytanyáról, a Kisvárdai Növénynemesítő Telep szomszédságában született) a tanyavilág szépségéről, az édes anyáról a nyírségi éjszakáról és a költő nemzedékéről.

Ének és zene is köszöntötte

A versek és az életút, végigjárása között Molnár Katalin és Szarvas Mónika ének, Baksa Hajnalka hegedűkíséretével régi magyar dalokat szólaltattak meg. Latin Márta fuvola és Faragó Sándor kántor, karnagy zongorakíséretével hangzottak el korabeli zeneszámok.

Erdei Sándor költő, újságíró /volt kolléga/ előadásából megtudhattuk, hogy

–Boda István a Tűz–tánc–nemzedékhez tartozott, reflexióként az 1956–os forradalom eseményeire jelentették meg a fiatal írók a Tűz–tánc antológiát 1958–ban. Hagyományos költői eszközökkel, nosztalgikus hangnemben tesz vallomást a legbensőbb dolgokról, a szülőföldről, a paraszti sorsról, az emberi érzésekről, érzelmekről. Leginkább versekben fejezi ki mondanivalóját, de írt prózát is. Szerkesztőségének ideje alatt a megyei napilapok közül a Hajdú–Bihari Napló az egyik legszínvonalasabb megyei napilap volt, jeles irodalmárok, nyelvészek, néprajzosok, helytörténészek forrásértékű közleményeinek is helyt adott. Ha szerkesztett, a megbeszéléseket követően így bocsátotta el az újságíró munkatársakat, „Fiaim szárnyaljatok”. Elvként hangoztatta, ez volt újságíró munkájának az alapelve, hogy kapcsolatban kell lenni a napi valósággal. Meditatív költő volt, kelet csücskének költője.

Újságírói munkásságáért a Magyar Újságírók Szövetsége (MUOSZ) 1991–ben, Aranytoll–díjjal, 1992–ben Táncsics Mihály–díjjal ismerte el.

Az elhangzottakat két osztálytárs, Kiss Ibolya tanárnő és Dr. Kriveczky Béla Főiskolai docens visszaemlékezései Boda Istvánra még ember közelibbé tették a „Kelet csücske” költőjének születésnapi köszöntőjét.

– Vincze Péter –



Kisvárda.
SZON.HU

További hírek a Sport kategóriából






hirdetés