Hol van a szakember?

Az idős, beteges házaspár panaszolta tavasszal: nem találnak egy embert, aki felásná vagy feltárcsázná a házuk mögötti kiskertet, ahol egy kis zöldséget szoktak termelni. Nyáron meg a kerítés mögötti területen növő füvet kellene levágni, de arra sem sikerül valakit megkérni. Az utcaseprő közmunkásoknak ígértek sört is, pénzt is, de ők inkább az árnyékban nevetgéltek, meg szívták a maguk sodorta cigarettát. Angyal Sándor jegyzete.

– Van ellenpélda is – mondta a házaspár –, például Pista, az alkalmi festő, aki két délután gyönyörűen kipingálta a konyhájukat, de később, amikor az előszobát is rá szerették volna bízni, ő már valahol Angliában dolgozott, majdnem ötszörös bérért.

Mindez azért jutott éppen most az eszembe, mert az egyik kutatóintézet megállapította a minap, hogy itthoni vállalataink egyik legnagyobb gondja a szakmunkáshiány, a harmadik cég segéd-, illetve betanított munkásokat keres. Legélesebb a helyzet az építőiparban, a fémipari cégeknél, illetve az élelmiszeriparban. Szinte meg sem szárad a tinta a fiatal szakmunkás oklevelén, már csomagol is, és irány Nyugat-Európa, főleg Németország és Anglia, ahol nemcsak többszörös bért kap, de biztosabb perspektívát és nagyobb stabilitást is. Itthon sokszor a friss szakember csupán a minimálbérrel kell hogy beérje. – Emelni kell a bérüket! – jön a válasz, de ez nem megy máról holnapra, ráadásul ott vannak a régebbi szakemberek, akik szeretnék megtartani, növelni a járandóságukat. Nyilván mindezt csak a létszám csökkentésével képesek megoldani a munkaadók, ami megint csak újabb társadalmi problémát jelent. Bizony nem egyszerű a megoldás: a béremelés mellé az állami kiadások csökkentése, a tőkebeáramlás ösztönzése, a piaci verseny növelése kívántatik. Most még csak reménykedünk, hogy ennek nálunk is eljön egyszer az ideje.

- Angyal Sándor -