MSZP-sajtótájékoztató

Nyíregyháza – Januártól a több elemből álló segélyezési formát felváltja az új, közös önkormányzati segély. Fontos lenne a lakosságot minél előbb és minél szélesebb körben tájékoztatni erről! – hangsúlyozta Jeszenszki András.

A városi közgyűlés szocialista frakcióvezető-helyettese elmondta: az MSZP szociálisan érzéketlennek tartja a jelenlegi városvezetést, hiszen a mindennapi megélhetés költségei drágultak, a segélyek, támogatások összegei viszont csökkentek az elmúlt 3 évben. – A „karácsonyi támogatások” terén azt furcsálljuk, hogy a 6 milliós keretből 1 millió forintot négy olyan pályázó kap szociális étkeztetésre, akik „ismeretlenek” ebben a szerepkörben.

Nagy László frakcióvezető az MSZP Ellensúly című lapját ért kritikákra reagálva kijelentette: vehemens támadások helyett a lapban feltett kényes kérdésekre kellene reagálnia a megszólítottaknak, a szocialista párt továbbra is kiáll az átláthatóbb közbeszerzési folyamatok és az etikai kódex szükségessége mellett.



Sporthírek






hirdetés