MSZP-sajtótájékoztató: “Az itt élő emberek a fontosak, hogy ne haljanak éhen, s hogy a kórházba ne meghalni menjenek”

Nyíregyháza – “Másképpen látjuk ebből a megyéből a Magyar Nemzeti Bankhoz kötődő botrányt, mint a budapestiek vagy az országos média.”

– Míg az MNB 265 milliárd forintot elkölt, elajándékoz, addig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében magas a munkanélküliek száma, itt él a legtöbb szegény, nem jut pénz étkezésre és a gyermekek továbbtanulására – kezdte nyíregyházi sajtótájékozattóját csütörtökön Halmi József, az MSZP megyei alelnöke, majd így folytatta: – Egyre kevesebb jut a Start közmunkaprogramra, árvaellátásra, a rokkantak támogatására, s a bank ügyeinek botrányát az ország vezető politikusai cinikusan, nagyképűen kezelik. A legfőbb ügyész sem indít nyomozást a közpénzek elherdálása miatt, bezzeg ha kisemberekről vagy ellenzéki politikusokról van szó, akkor azokat elszámoltatják. Biztos fontosak a képzőművészeti alkotások, de nekünk az itt élő emberek a fontosak, hogy ne haljanak éhen, s hogy a kórházba ne meghalni menjenek, hanem meggyógyulni. Innen üzenem a Magyar Nemzeti Banknak: az a mi pénzünk is! – tette hozzá az ellenzéki politikus.








hirdetés