2011.02.7 19:02; Frissítve: 2011.02.7 19:02


Halálos gázolás Nagykállóban

Nagykálló – Anya és lánya vesztette életét egy balesetben a nagykállói vasútállomás közelében hétfőn este háromnegyed hét körül Nagykállóban.
SZON.hu

A mentők rohamkocsival érkeztek a helyszínre, riasztották a tűzoltókat és a helyszínen van a rendőrség is. A baleset körülményeiről az első bejelentés szerint annyit lehetett tudni, hogy egy autó kidöntött egy telefonoszlopot. Azután derült ki, hogy két áldozata is van a balesetnek, holttestüket a helyszíntől távolabb találták meg. Először még azt sem lehetett tudni, az autó utasai vagy gyalogosok voltak-e az áldozatok.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: 18.40-kor kapták a bejelentést, hogy egy személygépkocsi telefonoszlopot döntött ki Nagykálló belterületén, de közben elütött két nőt is, akikről kiderült, anya és lánya. Az idősebb áldozat 51, a fiatalabb 25 éves volt. Az autó vezetője a járművet hátrahagyva elmenekült a helyszínről, jelenleg nagy erőkkel keresik.

- Független Hírügynökség -


Cikk ajánlása

Nagykálló.
szon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Nagykálló
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása