Tragédia Nagykállóban Ez a tragikus látvány fogadta munkatársunkat kedden délelőtt a nagykállói Nagybalkányi út végén, nem sokkal a vasúti átjáró előtti családi háznál, ahol hétfőn este egy helybéli 44 éves férfi erősen ittas állapotban száguldozva Audijával halálra gázolt egy 51 éves nőt és a 25 éves lányát. Az elkövetőt, aki a kettős emberölés után megpróbált elmenekülni a helyszínről, azóta már megtalálta és őrizetbe vette a rendőrség, ám ez cseppet sem vigasztalja azokat a gyászolókat, akik ismerték és szerették Marikát és lányát, Adriennt.
A szemközt lakó 86 éves özvegy Veres Mihályné még most sem tért napirendre a történtek felett. – Aznap láttam őket elmenni otthonról, gondoltam, a boltba vagy a másik lányához mennek Marikáék. Este már csak a hatalmas csattanásra lettem figyelmes. Amikor kinéztem az ablakon, és láttam a gyülekező autókat és embereket, tudtam, hogy valami baj történt, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ezzel a két drágával! – meséli elcsukló hangon Juliska néni. – Tegnap még voltak, ma már nincsenek. Pillanatok alatt odalett egy édesanya és egy fiatal lány élete! Szörnyethaltak egy részeg gyorshajtó felelőtlensége miatt – mondja már alig hallhatóan.
Szomszédja, Veres István így emlékezett vissza a drámai percekre: – Forgalmas út lévén a csattanást hallva először azt hittem, egy aknatető szakadt be valamelyik nagy teherautó alatt. Sajnos nem… Jól ismertem Marikát és a családját, hiszen én is itt születtem, együtt nőttünk fel, együtt játszottak a gyermekeink, amikor még kicsik voltak. Az ilyet kivédeni, megelőzni sajnos nem lehet. Rosszkor voltak rossz helyen – mondhatnánk, holott nem az úttesten, hanem a mellette lévő földúton gyalogoltak, én azonban azt mondom, a sofőrnek nem lett volna semmi keresnivalója olyan állapotban a volánnál!
A következő házban lakó családfő nem sokkal a baleset előtt ért haza. – Éppen csak beálltam a kapun a kocsival, amikor bekövetkezett a tragédia. Láttam, amint a vétkes kiszáll az autójából, és menekülni próbál. Totál részeg volt, alig bírt menni. Örökre kioltott két ártatlan életet, amiért talán kap majd pár év börtönbüntetést és elveszik a jogosítványát. Hol áll ez arányban a tett súlyával? – hangzott el a megválaszolatlan kérdés.
“Ők már sajnos sosem fognak hazaérni”
A környékbeliektől megtudjuk: az alig több mint ötven éves Marika korábban elvált, három gyermeke közül egy már kirepült a családi fészekből, katonakorú fiát és kisebbik lányát, Adriennt egyedül nevelte. Kedves, dolgos, segítőkész asszony volt, és nagyszerű anya. Öccse, az Újfehértón élő Papp János és nagynénje, Sovány Béláné Ilonka kedden már szeretett hozzátartozóik utolsó útját készítették elő. – Vasúti átjáróhoz érve egy normális, józan sofőr lassít, lakott területen, ködös időben pedig körültekintően vezet. A testvérem és az unokahúgom életének kioltója, akit egyébként magam is ismertem, nem így tett… A magatehetetlenül becsapódó test kiütötte a hullámpala kerítést, a másik 20 métert repült a gázolás után. Dupla életfogytiglant érdemelne a részeg száguldozó szándékos emberölésért! – fakad ki János.
Ilonka nénit a sírás fojtogatja, úgy mondja: – Hétfőn este a sógornőm mondta: hol késnek már, mikor érkezik haza Marika és Adrienn? Ők már sajnos sosem fognak hazaérni – mondtam neki, miután a szomszédunkban helyszínelő rendőröktől megtudtam a két áldozat nevét.
A 44 éves nagykállói férfi, aki a gázolást követően kocsiját hátrahagyva elmenekült a helyszínről, így ellene azonnal országos körözést adtak ki, a nagykállói polgárőrök segítettek rendőrkézre keríteni. – Az egyik utcában a keresett személyt felismerte egy polgárőr. Azonnal riasztotta a rendőrséget, így rövid időn belül bilincs kattant a körözött kezén – mesélte Szabó Ferenc polgárőr.
- Palicz István -