Kevesebben nyelvvizsgáztak

Angolt tanuló lány
Angolt tanuló lány - © Fotó: Dreamstime
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A nyelvvizsgázók száma meg sem közelíti a 2009-es rekordot.

Elmaradt a nyelvvizsgarekord 2018-ban. Bár négyezerrel többen nyelvvizsgáztak, mint előző évben, az Eduline által megkérdezett szakértő szerint csupán annyi történt, hogy a nyelvtanulók egy része 2017 végén úgy döntött, egy-két hónappal elhalasztja a vizsgáját, így visszaigényelheti annak 20-30 ezer forintos díját az államtól.

Négyezerrel többen

120 ezren nyelvvizsgáztak 2018-ban, négyezerrel többen, mint egy évvel korábban. A nyelvvizsgázók száma azonban még így sem közelíti meg a 2009-es rekordot, amikor összesen 175 ezren vizsgáztak valamelyik idegen nyelvből – derül ki a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ friss statisztikáiból.

Jövőre kötelező lesz

„Hiába térítik vissza a nyelvvizsga díját, gyakorlatilag ugyanúgy csak az nyelvvizsgázik, akinek előírják” – mondta Rozgonyi Zoltán. – A nyelvvizsgadíj visszatérítése sem segít a 2020-as felvételi szigor (jövőre csak az felvételizhet egyetemre és főiskolára, akinek legalább egy B2-es nyelvvizsgája vagy azzal egyenértékű oklevele, illetve minimum egy emelt szintű érettségije van) által okozott problémán – fogalmazott a szakember.

eduline.hu



Nyíregyháza.
SZON.HU






hirdetés