Nyíregyháza Blue Sharks – Láthatták, hová lehetne fejlődniük

Siska János azt mondja, szépen fejlődik a csapat
Siska János azt mondja, szépen fejlődik a csapat - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A Nyíregyháza Blue Sharks erős csapatokkal mérkőzött a hétvégén.


A nyíregyházi kosárcsapat Miskolcon vett részt egy felkészülési tornán, amelyen az élvonalbeli Jászberénytől 84–55-re, a szlovák elsőosztályú Iglótól 78–74-re kapott ki.

– Két erős csapattal játszottunk, a Jászberény négy külföldivel, az Igló öt légióssal játszott – értékelte a tornán történteket Siska János, a Blue Sharks vezetőedzője. – A Berényen látszik, hogy A-csoportos, a Miskolcot ötvennel verte meg, mi valamivel jobb meccset játszottunk, de huszonkilenccel mi is kikaptunk. Ez a mérkőzés azért volt jó, mert láthattuk, hová kell fejlődnünk, ők mennyire keményen védekeznek és milyen gyorsan játszanak.

A csapat programjából világosan látszik, az eredmény másodlagos volt, a mérkőzések csupán egy részét képezték a felkészülésnek.

A kondival nem lesz baj

– A fiúk a múlt héten kapták a legnagyobb terhelést a felkészülés során – folytatta az edző. – Péntek délelőtt volt még egy konditermi edzésünk, a Jászberény ellen fáradtak is voltak a játékosaink. A szombati meccs már sokkal jobb volt, azt akár meg is nyerhettük volna.

Siska János tehát a két vereség ellenére látja a pozitívumokat.

– Most már kezdünk összeállni, de nyilván vannak még hibák – mondta bizakodóan az edző. – A mérési adatok azt mutatják, hogy a kondíció már egész jó, ebben is fejlődnek a fiúk. Nekünk huszadikára kell készen lennünk, addig folyamatosan dolgozunk.

A munka újabb lépcsőjeként a Cápák szerdán a Vasas ellen játszanak idegenben.

MK



Nyíregyháza.
SZON.HU






hirdetés