Szakértő: néhány évtized múlva magyar fejlesztésű űrszonda is a Marsra juthat

Budapest – Néhány évtized múlva magyar fejlesztésű űrszonda is eljuthat a Marsra, a fiatal mérnököknek pedig már most sem kell külföldre menniük, ha érdekes csillagászati kutatásokhoz akarnak csatlakozni – mondta az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) tudományos főmunkatársa az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Kereszturi Ákos fontosnak nevezte, hogy minél több lehetőséget kapjanak az űrkutatásban a magyar szakemberek. Tavaly óta, az Európai Űrügynökséghez (European Space Agency, ESA) csatlakozva erősödött Magyarország közreműködése a nemzetközi űrprojektekben, így a magyar mérnökök munkája kiterjed többek között a távközlésre, a földfigyelésre és az ExoMars programra is – tette hozzá.

Utóbbi – mint fogalmazott – a Mars kutatásával segíthet megismerni a Föld történetének azt a korszakát, amikor az élet megjelenhetett.

Kereszturi Ákos kifejtette, hogy a Marson lehetett víz, de a bolygó már régóta száraz.

A kutatók ezért nem az élet jeleit, hanem az életfeltételek nyomait keresik rajta – hangsúlyozta.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés