Szerencsepróbából a válogatott élére

Tallinni nagy találkozás: Kiss Tamás (jobbra) az egykori versenyzőtárssal és tanítvánnyal, Bakosi Bélával
Tallinni nagy találkozás: Kiss Tamás (jobbra) az egykori versenyzőtárssal és tanítvánnyal, Bakosi Bélával - © Fotó: Bodnár Tibor​
Nyíregyháza – Az örökké magyar Kiss Tamás szép edzői karriert futott be második hazájában, ahonnan Bakosi Pétert is segíti.

Egyidős Bakosi Bélával, akinek nemcsak versenyzőtársa, hanem edzője is volt. A korábbi nyíregyházi atléta és tréner, Kiss Tamás manapság már a német válogatott ugró szakágának vezetőedzőjeként tűnik fel a világversenyeken – így volt ez a tallinni U23-as Európa-bajnokságon is –, miközben azért egykori tanítványa és barátja gyermeke, Bakosi Péter pályafutását is segíti.

– Sok minden múlott a véletlenen – felelte elsőre Kiss Tamás arra a kérdésre, hogy miként fordult az élete Németország irányába. – A feleségemmel 1992-ben szerencsét próbálni mentünk nyugatra, aztán mivel mindkettőnk életét a sport határozta meg, nem csoda, hogy a pályán közöttünk ki. Friedrichshafenben kezdtem edzősködni, ott később főállást ajánlottak. A szerződésemet rendre meghosszabbították, majd kilenc év eltelte után vezetőedző lehettem. Aztán megüresedett a Baden-Württemberg tartományi ugrószakág edzői posztja, oda felvételt nyertem, és 2011 óta vagyok a német szövetség ugróedzője. Az én felügyeletem alá tartozik valamennyi németországi hármasugró, stuttgarti központtal pedig a magas- és távolugrók is.








hirdetés