Versenyzőim magasra tették maguknak a mércét!

Versenyzőim magasra tették maguknak a mércét!
© Fotó: Hajósi Miklós
Interjú Fazekas András csapatvezetővel az ISEUM Rally előtt.

Kertész Krisztián – Velezdi Eszter
Opel Astra OPC – FA-ZE Tyre Repair Kft.
ISEUM Rallye 2018 – 2018.05.25-27.

Jó autó, jó versenyzők, jó csapat kezdhetném így az ISEUM Rallyra a beharangozómat.

Szia! Köszönjük az elismerő szavakat. Örülünk, hiszen jön a murva, ami nekünk azért lesz új, mert egy métert sem versenyeztünk még, laza talajon.

Farkaserdő, Szeleste, Söpte, Hosszúpereszteg, Penta Rally katlan szakaszok vár benneteket. A 8,5-től a 22,5 kilométeresig lesz a gyorsok hossza. Jól tudjuk finom apró murvás a pálya talaja benne ugratókkal. A csütörtöki tesztnapot gondolom, jól megnyomjátok majd a felkészülésre.

– Igen, ismerős szakaszok, hiszen nagyjából évek óta ezek a pályák vannak. Csütörtökön, nekünk a pályabejárás lesz az igazi program, és a pályák megfelelő feldolgozása. Tesztre nem fektetünk nagy hangsúlyt, így ki is hagyjuk. Az autónk egyben van, már csak a beállításával kell foglalkoznunk.

Kétnapos lesz a verseny, sok sok versenykilométerrel. Milyen gumikkal is vágtok neki a két napnak 2018 első murva Rally versenyén?

– Két nap, ahogy lenni szokott, így ugyan olyan nehéz lesz, mint az év előző versenyei. A guminkat most is mint eddig a Hankook szállítja, és valószínű ugyanazt a mintát választjuk, mint az R5-ös autókon lesz. Az összetétele még azért kérdés mert az nagyban függ az időjárástól.

Krisztián és Eszter az első helyen végeztek a Miskolc ralin, milyenek is az elvárások most általad?

– Elvárásaink nincsenek, bár versenyzőim magasra tették a saját maguknak a mércét, ezért a kategóriánkat most is szeretnénk megnyerni, és kijelenthetem a 2wd küzdelmeiben is méltó ellenfelei lesznek versenyzőtársaiknak.

Köszönjük Partnereink segítségét!

– Hajósi Miklós –








hirdetés