Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.06.21. 17:51

Pénzhiány miatt befulladt a rockfesztivál

<p>Miskolc - A csütörtöki nulladik napon még program szerint kezdődött meg a JMB Miskolc Csanyik Rockfesztivál, ám pénteken már elmaradt két jelentős fellépő, a szombati és vasárnapi programot pedig lefújták: Az ok: pénzhiány.</p>

„Lemondtam a fesztivál hátralévő két napját. Teljes csőd lett…” - válaszolta kérdésünkre Soós László, a JMB Miskolc Csanyik Rockfesztivál 2008 szervezője.

Már a rendezvény előtt terjengett a hír: nincs meg a szükséges pénz a rendezvényre, de Soós László nem adta fel, az utolsó pillanatig tárgyalt, szervezett, próbálta összehozni…

- A fesztivál előtt úgy egy héttel visszalépett a szponzor. Nehéz helyzetbe kerültem. Próbáltam tárgyalni más lehetséges befektetőkkel, de ilyesmit nem könnyű tető alá hozni, amikor 2-3 nap áll rendelkezésre. A fesztivál csütörtökön elkezdődött, s abban bíztam, hogy a büfékből kiárult étel-ital pótol valamennyit, de nem tudtam megegyezni a beszállítókkal sem, akik nem adtak fizetési haladékot, így a csütörtököt hiányos árukészlettel csináltuk végig, illetve jelentős anyagi hiányt kezdtem el tolni magam előtt. A fellépőknek jeleztem a gondjaimat, ennek ellenére mindegyikük hajlandó lett volna színpadra lépni. Végül a Beatrice és a Ladánybene 27 elmaradt. Előbbit visszamondtam, utóbbiról pedig egyszerűen szervezési gondok miatt estünk el. Az egyik színpad lezárult, s onnan a nagyszínpadra kellett valamennyi koncertet átszervezni, mert csak azt tudtam kifizetni, de ott zsinórban, egymás után jöttek a zenekarok, a Ladánybenét nem tudtam hova „beszúrni”. Mire megegyeztem volna, hogy mégis nyissák meg a másik színpadot, már nem tudtak fellépni, el kellett menniük. Ezek a körülmények késztettek arra, hogy szombaton lezárjam a fesztivált, többet nem tudtam vállalni – magyarázta. Majd hozzátette: szeretett volna a fiataloknak valami újat nyújtani, ami érzése szerint sikerült volna, ha nem ilyen szerencsétlenül alakul számos körülmény.

Még egy próba

Megtudjuk, a 0. napon mintegy 2 ezer látogatója volt a fesztiválnak, pénteken ezer ember, illetve mintegy 100 sátoros látogató érkezett, akik a fesztivál teljes idejére tervezték maradásukat.

Miattuk próbál Soós László összehozni valamit szombat, vasárnapra. Meghirdette: olyan zenekarokat vár a helyszínre, akik hajlandók lennének ingyen fellépni, csak a buli kedvéért.

„Még ezt megpróbálom” – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!