Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.07.30. 13:05

Bringával a vizek és borok útján

Miskolc - Számokban: 4 nap – 4 szakasz - 377 km – 7400 m szintkülönbség – 50 település a verseny mérlege.

Miskolc - Számokban: 4 nap – 4 szakasz - 377 km – 7400 m szintkülönbség – 50 település a verseny mérlege.Fontos, hogy a verseny önmagában is reklámozza, népszerűsíti az ország kerékpáros turisztika látványosságait, régióit, útvonalait – fejtette ki Dr. Mengyi Roland, a Trans Hungaria Maraton hegyikerékpáros verseny tájékoztatóján Miskolcon. Közösen ismertette az augusztus 17-én rajtoló verseny részleteit a megyei közgyűlés elnöke, valamint Katona Kálmán, korábbi közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter és Harangvölgyi András, a maraton főszervezője. Dr. Mengyi Roland elmondta: a rendezvény fő célja, hogy felhívja a figyelmet az ország, ezen belül Észak-Magyarország csodálatos természeti kincseire, és terep-kerékpározási adottságaira. Az útvonal ugyanis természeti -és kulturális örökségvédelem alatt álló látványosságok mellett halad el. A Nagymaros Hollókő Bükkszék Diósgyőr Szerencs Tokaj útvonal pártatlan látnivalókat tartogat mind a résztvevők, mind kísérőik és az érdeklődők számára. A versenyzők Erdőbénye érintésével jutnak el Tokajba augusztus 20-án.

Fenntartható fejlesztés

A megyei elnök meggyőződésének adott hangot, miszerint a Transz Hungária útvonal és maga a verseny hosszútávon szolgálja a magyarországi hegyikerékpáros turizmust, fellendítve ez által az útvonalon, illetve közelébe lévő települések idegenforgalmát. A várhatóan nagyszámú hazai és külföldi résztvevők számára lehetőség nyílik arra, hogy olyan egyedülálló élményekben és látványosságokban legyen részük. Ismertette: egyes előrejelzések a nemzetközi turizmus növekedését a következő évtizedben legalább 30-ra becsülik. Ez óriási környezetterhelést is jelent. Ugyanakkor a kerékpáros turizmus lehetővé teszi, hogy ez a fejlődés fenntarthatóan valósuljon meg. Ráadásul a hegyi kerékpározáshoz nem szükségesek jelentős infrastrukturális fejlesztések -tette hozzá az elnök.

377 kilométer, 50 település

Katona Kálmán elmondta: ilyen nehéz és magas színvonalú versenyt eddig még nem rendeztek. Tapasztalatai szerint Észak-Magyarországon legfogékonyabbak e sportág iránt. Ismertette azt is: az egyes rajtszám tulajdonosa Dr. Mengyi Roland, az esemény fővédnöke lesz. Harangvölgyi András, hangsúlyozta: a verseny óriási kihívás mind a rendezők, mind pedig a versenyzők számára. A versenyzők ugyanis 4 szakaszon teljesítik a távot, egy szakasz távja nagyjából 80-100 kilométer. A pálya nyomvonala 90%-ban jelzett turistaúton, erdészeti útvonalon, szakaszonként pedig kisforgalmi, alsóbbrendű aszfaltúton halad. Számokban: 4 nap – 4 szakasz - 377 km – 7400 m szintkülönbség – 50 település a verseny mérlege. Kérdésünkre a főszervező tájékoztatott egyes, páros és négyes csapatokban, mintegy 150 versenyzővel számolnak. A legújabb fejlemények szerint, az egyes etapok önálóan is teljesíthetőek lesznek, ennek feltételei a www.transhungaria.com honlapon lesznek hamarosan olvashatóak.

- ÉM-PGY -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!