Borsod-Abaúj-Zemplén

2011.08.29. 11:13

Igazságügyi műszaki szakértő bevonásával vizsgálják a szendrői baleset körülményeit

Miskolc (MTI) - Igazságügyi műszaki szakértő bevonásával vizsgálja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya a három halálos áldozatot követelő vasárnapi szendrői baleset körülményeit - közölte a főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Miskolc (MTI) - Igazságügyi műszaki szakértő bevonásával vizsgálja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya a három halálos áldozatot követelő vasárnapi szendrői baleset körülményeit - közölte a főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Gaskó Bertalan a balesetről elmondta: a Szalonna község felé tartó személyautó egy enyhén jobbra ívelésű kanyarban - eddig tisztázatlan okból - áttért a szemközti forgalmi sávba, majd a szalagkorlátnak ütközött. A jármű a betonozott vízelvezető árokban landolt, és - a szemtanúk elmondása szerint - az ütközést követően azonnal kigyulladt.

Az elvégzett szemle adatai alapján megállapítható, hogy a gépjármű az ütközés során olyan szerencsétlenül csúszott fel a szalagkorlátra, hogy az azt tartó oszlop felszakította az üzemanyagtartályát, emiatt a kiömlő üzemanyag begyulladt és a kocsi lángba borult - tette hozzá a szóvivő.

    Az égő járműben három ember - egy 78 éves hídvégardói és egy 73 éves bódvaszilasi nő, valamint egy 61 éves hídvégardói férfi - a helyszínen meghalt. A mentők egy 56 éves hídvégardói nőt - akinek a helyszínre sietők segítségével sikerült kijutnia az autóból - életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.

A szóvivő arról is beszámolt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az idén augusztus 23-ig 462, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, 9 százalékkal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában. Az említett hónapokban 18 balesetben 19 ember halt meg, míg egy évvel korábban 24 balesetben 27 ember vesztette életét.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!