2021.05.04. 17:50
Durva fotó: ebből a rommá tört kocsiból szállt ki élve a sofőr a leállósávban
Nagy tempóval rohant bele egy baleset miatt a leállósávban veszteglő autóba egy másik kocsi. Úgy tudjuk, a sofőrt elvakította a nap, azért tért le autójával a saját sávjából.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Az egyik, helyszínen lévő autóvontató az interneten osztotta meg, hogy a leállósávban veszteglő autó korábban lerobbant, a sofőr benne ült az autóban, ott várakozott.
A másik autó sofőrje azt mondta, őt a nap vakította el, és azért tért át az M3-as leállósávjába, ahol belerohant az ott várakozó autóba – írja a Ripost.
Bulvár-celeb
- Naptej, kokain, hormonok: nagyobb veszélyben van a Balaton, mint hinnénk
- Ezért érdemes lesz hajnalban kelni: nem mindennapi dolgot láthat az égen
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánl a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
„A sofőr a csodával határos módon a saját lábán szállt ki az autóból” – írta az autót elvontató férfi.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2021/09/giNnlU3HdUc6hhY-dxZT-jhe7aZZ2_uIu732AL5bAwY/fill/1440/1072/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ExNDU1Y2MxZWVlYzQ3MGRiMTczZTFjODlkY2M5Yjll.jpg)
Egy kommentelő szerint reális lehet, hogy a másikba rohanó autó sofőrjét elvakította a nap, egy jobbra ívelő kanyar után történt a baleset, elég lehetett egy pillanat is hozzá, hogy nem látta jól az utat.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2021/09/5tjxk8KWC2DkHATO98eXAeuaKqEfug3La5fM3668H9g/fill/960/720/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhZDMyOGI3ZTMyMTQ1ZmNiNWM4MzZhMDBlZjdmMmZl.jpg)
Fotó: Facebook Balesetinfo
Bulvár-celeb
- Naptej, kokain, hormonok: nagyobb veszélyben van a Balaton, mint hinnénk
- Ezért érdemes lesz hajnalban kelni: nem mindennapi dolgot láthat az égen
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánl a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász