Debrecen hírei

2013.09.23. 14:23

Sikeres évadzáró a Vác Ralin

Jól sikerült a Tarr - Ökrös ralipárosnak a IV. PM Peugeot Vác Rali a frissen hadba fogott Hondával, ugyanis több kategóriában is dobogóra állhattak.

Jól sikerült a Tarr - Ökrös ralipárosnak a IV. PM Peugeot Vác Rali a frissen hadba fogott Hondával, ugyanis több kategóriában is dobogóra állhattak.

Egy nem mindennapi verseny hétvégén vagyunk túl. Volt prológ, tempós pályák, és győzelemmel zártátok a napot. Mesélnél a prológról, hogy azt miként éltétek meg?

- A prológon nem igazán lopta be az autó a szívünkbe magát, mert inkább hátsó kerék hajtású versenyautónak való volt a pálya vonalvezetése. Főképp miután egy kört behúzott kézifékkel tettünk meg.

Vasárnap két különböző tapadású pályát kellett teljesíteni. Neked a lobogós vagy a technikásabb jött be és miért?

- Mindkét szakasznak meg voltak a saját adottságai, személy szerint mindkettőt szeretem és tetszettek is.

Új autó jó pilóta nincs kockázat. Honnan jött a Hondás gondolat?

- Már Astra előtt is szerettem volna Hondát vásárolni. Ez egy régi álmom, hogy ezzel a márkával versenyezhessünk.

A verseny vasárnapján gondoltad volna, hogy dobogóra tudtok állni?

- Az első gyors után nem bíztunk benne, de ahogy gyűjtöttük a kilométereket és kezdtünk összeszokni az autóval, így egyre jobb időket mentünk. Annyira siettünk hogy a 4. gyorson egy rosszul vett féktáv miatt az árokba kötöttünk ki. A hátsó futóművünk és a karosszéria is megsérült. Nap végére még így is megszereztük az N kategória 1, N/2, 2. és az N abszolút 3. helyét.

Hol találkozhatnak a szurkolók még az idén?

- Szeretnénk a Szilveszter Rallyn indulni, de ha lesz még a közelben valamilyen Sprint verseny, szívesen ellátogatunk és képviseljük a László Racing Teamet.

- Hajósi Miklós -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!