Főtt gyík leve a hajra, ólomfesték a bőrre: bármit feláldoztak a szépség oltárán

Nyíregyháza - A múltban hajmeresztő praktikákkal próbálták kívánatosabbá varázsolni magukat a nők.

Az öregedéstől való félelem egyidős az emberiséggel, mint ahogy az is, hogy a hölgyek megpróbálják a lehetetlent: örökké szépnek maradni – mondta a szépségkultuszról tartott előadásában Kovácsné Magyari Hajnalka, az Eszterházy Károly Egyetem doktorandusza. Megtudtuk, már Ovidius is írt a szépítőszerekről: az ólomfestékről, a lúgsóról, és a madárürülékből kivont anyagokról. A középkorban jelent meg a Magia naturalis című könyv, amely ennél is tovább megy: egyik receptjében főtt gyíkot és levét ajánlja hajpakolásként, míg egy másik szerint forró vízbe tett kaméleonok és piócák között kell áztatniuk magukat a szépülni vágyóknak.

Nem is gondolnánk, hogy mennyi mindent képesek megtenni egyesek a szépségért. Ám, ha azt hisszük, hogy ez csak modern világunk hozadéka, tévedünk. A nők számára a múltban is legalább olyan fontos volt, hogy szépnek és kívánatosnak tűnjenek, mint manapság. Kovácsné Magyari Hajnalka, az Eszterházy Károly Egyetem doktorandusza nemrég a Szépkorúak Akadémiája rendezvénysorozat vendégelőadójaként sokkolta hallgatóságát, bemutatva a szépségkultusz fejlődését az ókortól egészen a 20. század kezdetéig – nem mellesleg a kozmetikusként is tevékenykedő andragógus lehet a legelső hivatalosan elismert szépségtörténész hazánkban.

Az első stílustanácsadó

– A félelem az öregedéstől egyidős az emberiséggel. A kor előrehaladtával a bőrtömörség romlik, a kollagén és hialuronsav mennyisége pedig csökken a szervezetben – kezdte nem mindennapi előadását a kutatónő. – A múltban még kevésbé értették meg a nők igényeit, a társadalom sok esetben semmibe vette őket. Nem így tett Ovidius, aki már Kr. e. 47-ben is csodálattal fordult a gyengébbik nem felé. A Szerelem művészete című könyvében, melyből mindössze 100 oldal maradt fent, részletesen leírja a női arc szépítőszereit. Közkedvelt hatóanyag volt a cerussa, avagy ólomfesték, de előszeretettel használtak lúgsót és madárürülékből kivont anyagokat is. Ovidius arra is felhívta a figyelmet, hogy a férfiak csak a szép végeredményt szeretik látni, maga a folyamat érdektelen, sőt, kiábrándító lehet számukra. Mivel hosszú évszázadokon keresztül a fehér bőr és világos haj jelentette az eleganciát, ezeket a jegyeket azonosították az előkelő származással. A római nők a germánokhoz szerettek volna hasonlítani, ezért minden eszközt bevetettek a szőke haj és világosabb bőr elérése érdekében – sok esetben hajkoronájukkal fizetve az elérhetetlen vágyakért, ugyanis a régi kemikáliák szétroncsolták hajhagymáikat – mondta el a szakember.

Kaméleon, gyík, pióca

Nemcsak a haj festése és az arcbőr ápolása, de a szőrtelenítés sem volt egyszerű kihívás a hölgyek számára. A titkok könyve 1532-ben kiadott változata szerint az arzén és égetett mész összeforralása a megoldás kulcsa, de két miatyánk elmondásánál tovább ne legyen bőrünkön, különben a szőr hússal együtt jön majd le. A Magia naturalis szépségpraktikákat felsorakoztató könyve ennél is tovább megy: egyik receptjében főtt gyíkot és levét ajánlja hajpakolásként, míg egy másik szerint forró vízbe tett kaméleonok és piócák között kell áztatni magukat a szépülni vágyóknak.

Magyar szépségtippek

Hazánkban is jelentek meg kiadványok és receptek a szépség megőrzésére. Egy 1600-as évekből fennmaradt praktika szerint árpaliszt, méz és só dörzsölésével elérhetjük a fogak fehérségét míg 200 évvel később már arzént is bevetettek a fehér bőrszín elérésére, az ólom pedig a hölgy­porok és púderek kihagyhatatlan hatóanyaga volt. A különféle kozmetikumok használata a tehetősebb, városi hölgyek kiváltsága volt, azonban a korabeli hírességek és közéleti személyek is használták saját, kedvelt szépségápolási receptjeiket. Sisi császár- és királyné például rendszeresen készíttetett magának arcpakolást fél liter konyak és néhány tojás felhasználásával. Kleopátra klasszikus tejfürdőjén túl – ami újra divatba jött a 20. század elején – már gyógyszertári készítmények is megjelentek, amelyek szalicilt, gyümölcs- és glikolsavat is tartalmaztak. Manapság is találkozhatunk első hallásra merész összetevőkkel a kozmetikumokban, hiszen a bikahere és a csiganyák is népszerű alapanyagok…

Egy kis ajakpír sosem árt

– Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy képesek voltak ilyen dolgokat megtenni magukkal a nők. Nem értem, hogy merték egészségüket, sőt, bizonyos esetekben életüket kockáztatni a szépségért. Én falun nőttem fel, ott nem igazán foglalkoztunk ilyesmivel. Voltak olyan lányok, akik kísérleteztek az ún. „csudafa” leveléből származó lével, mert az kitágította a pupilláikat, így kívánatosabbnak érezték magukat. Ugyan néha mi is feldobtuk a kinézetünket, de annál tovább, hogy nedvesített piros krepp papírral színezzük ajkainkat, sosem mentünk – mesélte lapunknak a nyugdíjas Ragány Ilona.

GE