mindenki érdekében

2019.06.19. 12:30

Ősztől már a fiúkat is olthatnák HPV ellen

A lányok és fiúk HPV elleni együttes oltásának bevezetése népegészségügyi szempontból kifejezetten fontos.

Ha az egészségügyi kormányzat úgy dönt, akár már az ősszel elkezdődhet a hetedik osztályos fiúk HPV elleni védőoltása, mert az oltóanyag rendelkezésre áll a vakcinatenderben – számolt be róla a Világgazdaság.

Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a kormány kiterjesztené a fiúkra is a HPV-védőoltást az iskolai védőoltási program keretében – erről még januárban beszélt Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár – írta a portál.

Pontosabb dátumot nem jelölt meg, de a lap érdeklődésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, hogy a tárca jelenleg is vizsgálja az oltás bevezetésének lehetséges időpontját.

A lányok és fiúk HPV elleni együttes oltásának bevezetése népegészségügyi szempontból kifejezetten fontos,

a vírus ugyanis nem csak méhnyakrákot okoz, és nem csak a nőkre veszélyes – mondta a Világgazdaságnak Dániel Andrea, az MSD Pharma Hungary orvos igazgatója.

A HPV által okozott rákos megbetegedések csaknem 30 százaléka a férfiakat érinti,

és egyéb igen kellemetlen és súlyos betegséget okozhat, például nemi szervi szemölcsöket vagy végbélnyílás körüli rákot. A fiúkat tehát két okból is érdemes oltani: a saját védelmük és a nők védelme érdekében – tette hozzá az orvos igazgató.

Ezek is érdekelhetik