a manaszlu meghódítása

2019.09.12. 16:39

Hamarosan az alaptáborba érkezik Lengyel Ferenc

A Kalifa Alpin Csapat hegymászója az alaptábori trekking legmagasabb pontjának számító, 5160 méteres Larke-hágón keresztül jutott el a hágótól mintegy 20 kilométerre fekvő Samdoig (3872 m), majd innen csütörtökön érte el Sama Gaun faluját – közölte a Kalifa Alpin Csapat csütörtökön.

Lengyel Ferenc remekül halad, a tervekhez képest egy nappal előbb érte el Sama Gaun faluját, így

hamarosan megérkezhet a Föld nyolcadik legmagasabb hegyének, a 8163 méter magas Manaszlu 4700 méteren fekvő alaptáborába és megkezdheti a magaslati táborok kiépítését.

A Kalifa Alpin Csapat hegymászójának idei célja, hogy az Alpok 82 négyezresének és a 7134 méteres Ibn Szína-csúcs megmászása után

oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül teljesítse első nyolcezresét, a 8156 méter magas Manaszlu hegycsúcs meghódítását.

A közlemény idézi Lengyel Ferenc hegymászót, aki elmondta, hogy kemény napon vannak túl.

„Érdekes belegondolni, hogy már a trekking során magasabban voltam, mint a Mont Blanc csúcsa, de őszintén szólva már nagyon várom, hogy az alaptáborban legyünk és elindulhassak felfelé.

Gyönyörű a trekking, csodálatos az útvonal, de már itt az ideje mászni” – hangsúlyozta a hegymászó.

Borítókép: Lengyel Ferenc, a Kalifa Alpin csapat hegymászója a nepáli Sama Gaun közelében, útban a Manaszlu alaptábora felé 2019. szeptember 12-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!