Egészségügy kicsit másképp, avagy az egészségügyi dolgozók védelmében

Debrecen - Egészségügyi dolgozó lévén kicsit szeretnék rámutatni az érem másik oldalára is. Sajnos napjainkban a hírekben, az internetes linkekben, portálokon sok téma kering arról, hogy az egészségügyi dolgozók megsértik a betegek érdekeit, jogait, visszaélések tömkelege szövi át a köztudatot. Félreértés ne essék nem állok egyik fél mellé sem.Tény és való, hogy vannak kiugró esetek. De a „beteg populáció” sérelmeivel kapcsolatban egy emberként áll ki a társadalom. De hallottunk-e ápolónőt, orvost nyilatkozni az intézmények falai mögött történő agresszióról a betegek által? Nem igazán (pedig minden napos).

Hisz a betegnek mindig igaza van!

Kicsit másképp megközelítve ezt a kényes témát, gondoljuk csak végig:

Egy beteg ember természeténél fogva ingerültebb, türelmetlenebb. A betegváróban ücsörgő páciensek között igen nehéz sorrendet tenni. (kismama, gyermek, elesett, idős ember, mentőszállítók által érkeztetett beteg) Másrészről mi is csak halandó emberi lények vagyunk és a törvény minket is kötelez. A rendelkezések nagy részével mi sem értünk egyet, hisz az esetek többségében a törvényalkotóinknak fogalmuk sincs a gyakorlatról.

Helytelennek tartjuk, hogy egy kiszolgáltatott beteg akár 6 órát is vár a hazaszállításra vagy hogy nem a beteg központú gyógyítás a cél, hanem a mennyiségi politika, miszerint minél több beteg ellátása a cél futószalagszerűen.A gyógyítók is állampolgárok, akiket a jog kötelez. Humánus hozzáállással, egy kis mosollyal szűkíteni tudjuk a rést a pajzson, de csodát mi sem tudunk tenni(még ha néha szeretnénk is). A beteggyár lényege a minél több páciens kitermelése, a lehető legrövidebb idő alatt, minimális személyzettel.

A XXI. Században, amikor az orvostudomány napról-napra fejlődik, újabb és újabb diagnosztikus eszközök állnak a szolgálatunkra, az egészségügy helyzete mégis egyre kilátástalanabb. Furcsa irónia ez. Gyakran előfordul, hogy egy gyanított tumoros betegnek hónapokat kell várnia egy CT vizsgálatra, amely igazolná a diagnózist. Rossz a szervezés, kevés a személyzet és a bérezésről ne is ejtsünk szót. Sokszor szembesülök azzal, hogy az embereknek valamiféle földöntúli elképzeléseik vannak arról, hogy mennyit is keres egy ápoló vagy orvos. De nem is ez a lényeg, hiszen aki letette a Hippokratészi esküt egy hivatást választott, melyet a gyógyítás szeretete vezérelt, nem a hálapénz. Talán az egyik legmegosztóbb probléma napjainkban az egészségügy helyzete. Sok a vitaható téma: paraszolvencia, bérezés, juttatások, műhiba perek…stb. És az alagút végén még messze a fény.

Kevés ez a néhány gondolatmenet, hogy minden problémakört érintsek, de nem is szeretnék.

Ezzel a pár sorral csak annyit kívánok elérni, hogy kicsit hallgattassék meg a másik fél is.

Szomorúan figyelem, hogy a híradó és az újságok mint valami kiéhezett vad csap le olyan estekre ahol az egészségügy a mumus. Fontos lenne megérteni azt, hogy ez egy kölcsönös szerződés, és nem egy állóháború beteg és eü. dolgozó között. A megélhetési problémák, a helyzet orvoslása még várat magára. De ez nem is egyszerű közembereken múlik. A mi feladatunk az, hogy odafigyeljünk az embertársainkra és megpróbáljunk emberek maradni hivatástól függetlenül. Az ok amiért tollat ragadtam nem az, hogy a beteg embereket vétózzam és a gyógyítókat piedesztára emeljem. Távol álljon tőlem.

Olyasvalami a cél ami nem kerül anyagi javakba, de az értéke felbecsülhetetlen. Egy mosoly, egy dicsérő szó, egy kis elismerés. A paraszolvencia azon formája ami az erkölcsi morálban nyilvánul meg.

Alfred Adler szavaival élve: „ Azokat akiket embertársaik nem érdekelnek a legnagyobb nehézséggel küzdenek az életben és a legnagyobb akadályt jelentik mások számára.”