Nézőpont: Aranykanál a szájban

Majd’ tíz évig élvezhettem a diákmunka-közvetítők nyújtotta lehetőségeket: ahogy betöltöttem a tizenhatot, melót szereztem, és egészen az államvizsga utánig (kicsit hosszúra nyúltak a főiskolás tanulmányok…) rendszeres vendége voltam a job-irodáknak - Csáki Alexandra jegyzete. Ezen szűk évtized alatt szinte mindenféle lányoknak/nőknek kínált munkába belekóstolhattam: voltam pultos, részese lehettem a hűtő- és építőkocka-gyártás örömeinek, éjszakáztam sütödében, ragasztottam borítékot, osztogattam szórólapot, porszívóztam lyukas gégecsővel vizet (!) egy hatalmas géphangárban, szóval remekül olvasok már a sorok között.

El is mondom, mire gondolok: először is nem létezik könnyű fizikai munka. Ha ezt kínálják, az minimum nyolc órányi szalag mellett dekkolást jelent harminc fokos hőségben. Ha mégis ülőhellyel kínálnak, kezdhettek gyanakodni, mert vagy dühítően apró dolgokat kell még apróbbakkal összeilleszteni, esetleg az előző műszakban annyira elrontott valamit egy szintén diák, hogy csak ülve lehet helyrehozni azt (ennek következtében lila fejjel szitkozódva indultok haza, hogy másnap ismét ott álljatok tettre készen). És akkor még nem szóltam a diákmelók non plus ultrájáról, a call centerezésről, amit gyenge idegzetűek és érzékeny lelkűek semmiképp se válasszanak, ugyanis az emberek egy kicsit sem kedvesek, ha este hétkor angol nyelvű gazdasági köteteket akarunk rájuk sózni.

És tudják mi a legrosszabb az egészben? Hogy a diákok igenis el fogják vállalni ezeket a munkákat, s teszik ezt fillérekért, mert nem születtek arany kanállal a szájukban. Ezzel pedig az alkalmazóik is tisztában vannak…

- Csáki Alexandra -